A dízelmotoros, benzines, hibrid és elektromos új autók esetén az átlagdíj 51-62 ezer forint volt, ami 4-16 százalékos emelkedésnek felel meg.
"Bár sokan lesznek, akik az idei kampányban a korábbinál akár jóval olcsóbb kötelezőt tudnak majd kötni autójukra, az első számításaink azt mutatják, hogy az átlagdíj a számtalan kedvezmény mellett is kissé emelkedni fog az idén - hangsúlyozza a piacon eddig megjelent véleményektől eltérő álláspontját Bravik Attila, a CLB Független Biztosítási Alkusz helyettes ügyvezető igazgatója. "A biztosítók között zajló piaci verseny három fő tényezőben érhető tetten: a tovább szélesedő és egyre kevésbé átlátható kedvezményrendszerben, a tavalyinál is erősebb szegmentációban, emellett minden eddiginél nagyobb szerepet kapott a kampány idején elérhető kedvezmény."
2010-re 14 társaság hirdette meg kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) tarifáit. Az adatok első áttekintése alapján az alábbi tendenciák körvonalazhatók:
A nagyok nyerő stratégiáik idén a kisebbek is alkalmazzák
Az átlagos díjakat tekintve a lakossági és a flottadíjak esetében is enyhe emelkedés látható a díjtáblázatok alapján végzett modellszámítások alapján. Ettől függetlenül az idén is sok biztosító esetében észlelhető, hogy kissé változtatott a leginkább kedvezményezett csoportok körén, így mindenkinek érdemes ellenőriznie, nem kínál-e számára előnyösebb szolgáltatást a jövő évre egy másik biztosító.
Az idén a Generali csoport előző években bevezetett példáját követve több biztosító is igyekszik extra (vagyis a bonusz besorolás mellett további) kármentességi kedvezményt kínálni az ügyfeleinek, amellyel nyilvánvalóan igyekeznek minőségi ügyfélkört szerezni maguknak.
A piacvezető Allianz mellett az idén már számos biztosító kínál további kedvezményt az email-cím és a mobilszám megadására. Mindennek nyilvánvalóan költségcsökkentési célja van: a további termékek kínálásán kívül nyilvánvalóan cél a törvény által előírt, közel 4 millió évfordulós értesítő kézbesítési díjának minél nagyobb mértékű megspórolása is.
Az idén a biztosítók többsége több területi, kor és gyártmány szerinti bontást alkalmaz, mint eddig, emellett már elkezdődött a motorteljesítmény szerinti szegmentálás is - nyilvánvalóan a 2011-től alkalmazandó új besorolásra felkészülve. A szinte végsőkig elmenő szegmentálás oda vezethet, hogy gyakorlatilag csaknem mindenkinek saját külön díja lesz, vagyis maga fizeti a kockázatát, hiszen már ma található példa arra, hogy ugyanazon autónak ugyanazon biztosítónál több mint 10-szeres különbséggel kalkulálható díja az üzemben tartó lakóhelyétől, és korától függően.
Flották
A legszembetűnőbb jelenség a flottadíjak esetében, hogy ugyanaz a szempont az egyes biztosítók esetében mennyire más megítélés alá esik. Például egy 60 százalékos kárhányaddal rendelkező flotta az egyik ajánlatban 10 %-os kedvezmény adását is megéri egy biztosítónak, miközben a másik 50 százalékos pótdíjat számít fel ekkora szint mellett. Emellett van olyan piaci szereplő, amelyik 1000 tag feletti flotta esetén automatikusan 20 %-kal olcsóbb díjat számol. A bérautó területen is óriási eltérések vannak a pótdíjakban.
Fontos észrevétel, hogy a PSZÁF ajánlását (a meghirdetett díjakból ki kell tudni számolni a díjat) nem minden biztosító tartotta be, volt amelyik továbbra is üzletpolitikai kedvezményt hirdetett. Várhatóan a következő hetekben ebben a kérdésben még várhatunk további fejleményeket.
Jöttek és mentek kedvezmények - néhány érdekesség
A kedvezmények felső limitje a verseny hatására továbbnövekedett: szerencsés esetben az új szereplő AIM-nél 63, míg az Uniqua-nál akár 85 %-os összkedvezmény is igénybe vehető. Az online-kedvezmény, amelynek a piacon elérhető plafonja eddig 30 %-os volt, még további néhány százalékkal emelkedett, ami további késztetést jelent az autósok számára, hogy díjkalkulációjukat és szerződéskötésüket is online biztosítási alkusz oldalán végezzék el.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kármenetes ügyfeleknél szűkebb szegmensre célzott a Posta biztosító most először alkalmazott sajtókedvezményével, amely érvényes magyar-, vagy nemzetközi újságíró igazolvánnyal vehető igénybe.
Foglalkozás alapján szegmentál, és partnereinek kedvez az Aegon, és a Signal biztosító az idén bevezetett közvetítői kedvezménye is, ezt kizárólag a pénzügyi felügyelet biztosításközvetítői regiszterében szereplő közvetítők érvényesíthetik a saját szerződésükben.
Született kedvezmény a környezettudatosság szellemében is: a Groupama-Garancia Zöld Autó kedvezménye azokat a "zöld" autósokat célozza meg, akik gázüzemű, vagy elektromos, illetve hybrid hajtású, vagy bizonyos meghatározott környezetvédelmi besorolású motorral rendelkező gépjárművel közlekednek.
Újdonság az úgynevezett tartam kedvezmény is (Uniqa), ám ez csak egy három éves "hűségnyilatkozat" aláírásával jár, és ha az ügyfél ezen a három éven belül mégis elpártol biztosítójától, az a kedvezmény teljes összegét visszakövetelheti tőle.
Fokozottan érdemes elolvasni az "apróbetűs részt" az önrész kedvezmény (Union) igénybevétele előtt, amely inkább csak fenntartásokkal ajánlható az ügyfeleknek. A kötelező biztosításnak nem csak a károsultat, hanem a károkozót is védenie kell, amivel ellentmond az önrész vállalása. Ennél a biztosításnál 20, illetve 50 ezer forintos önrész megfizetése mellett részesülhet az ügyfél 20-30 százalékos díjkedvezményben. Nem árt viszont kalkulálni azzal, hogy az első bekövetkezett kár után a biztosításra fordított összeg a többszörösére is növekedhet, és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy azt akár bírósági úton is behajthatja a biztosító.). Ráadásul előre számítani sem lehet a kár mértékére, hiszen egy koccanás az egyik autóban pár ezres, a másikban több százezres kárt okoz- attól függően, hogy a károsultnak milyen korú, márkájú, értékű autója van.
Vannak persze olyan kedvezmények is, amelyek úgy tűnik a korábbi tapasztalatok alapján nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az idei kampányban eltűnt például a tavaly debütált véradói kedvezmény, nem kaphatnak alacsonyabb tarifát jövőre a pályakezdők sem és .már a nagycsaládosok sem kapnak külön kedvezményt.
A biztositastipp.hu oldalon már a hétvégén tarifálhatunk
A fentiekből is látható, hogy a díjképzés bonyolultsága az idén is szükségessé teszi összehasonlító kalkulátorok alkalmazását - ilyeneket továbbra is kizárólag az alkuszok üzemeltetnek. A fennálló piaci igénynek megfelelve a CLB a www.biztositastipp.hu oldalon már a hétvégén lehetővé teszi mindenki számára a tarifaszámítást. A kalkulátor segítségével az autós - ha úgy dönt -, akár azonnal meg is kötheti új kötelező biztosítását. "A kalkulátorunk emellett további adatok bekérése nélkül számos biztosító akciós casco díját is felkínálja, mivel együtt kötve még olcsóbb ez a két konstrukció - teszi hozzá Bravik Attila. - A CLB emellett intézi a felmondást, szükség esetén segít az ügyfél kártörténeti igazolásának beszerzésében, illetve káresemény esetén ingyenes kárügyintézési szolgáltatást is biztosít
Az autósoknak a tavalyi évhez hasonlóan egy hónapjuk lesz a döntésre, az érvényes szerződés felbontásáról 2009. december 1-jéig kell értesíteniük biztosítójukat. Az új biztosítás megkötésére az év végéig lesz lehetőségük.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kihúzták a konnektorból a hazai napelemes piacot
- Kijelölték a magyar női vízilabda-válogatott olimpiai bő keretét
- Elemzés: Európa két évtized alatt megduplázta a Kínától való függését
- Figyelmeztetnek: olyan járművekre is kell kötelező biztosítást kötni, amelyekre eddig nem kellett
- Kínai média: újraindul a Budapest–Belgrád vasútvonal építése
- Rossz hírt kapnak a párizsi olimpiára érkező szurkolók