A munkahelyek megszűnésével tömegesen kerülnek felszínre a munkaszerződésekkel kapcsolatos problémák. A jogi védelem költségeire érdemes idejében felkészülni egy az interneten is megköthető biztosítással.
Az új munkahely megtalálása átlagosan 16 hónapig tart Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint. Ez év második negyedében 402 ezer munkaképes korban lévő ember volt munka nélkül, 83 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A munkanélküliségi ráta 9,6 százalékot ért el, 2 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt.
A nagyvállalatoknál 2008 októbere óta rendszeresek a csoportos létszámleépítések. Ennek keretében mintegy kétszáz cégnél csaknem 40 ezer munkahely szűnt meg, a társaságok mintegy harmadánál bocsátottak el 200 főnél többet egyszerre.
"A munkahelyek tömeges megszűnése ráirányítja a figyelmet a munkaszerződésekkel kapcsolatos sorozatos problémákra. Még az országos átlagbér kétszeresét kereső munkavállaló számára is jelentős anyagi terhet jelenthet, ha jogásszal kívánja felülvizsgáltatni elbocsátása körülményeit." - hangsúlyozta Csikós Dániel, a Genertel Biztosító Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a családi jogvédelem-biztosítás ebben a nehéz helyzetben kíván anyagi és szakértői segítséget nyújtani.
Az elbocsátások során számos társaság kifejezetten arra játszik, hogy az egy hullámban elbocsátott munkatársak száma épp csak 1-2 fővel maradjon el attól létszámtól, mint amennyit a cégnek a munkaügyi kirendeltségeken csoportos elbocsátásként már kötelező bejelentenie (ez tíz főt jelent). Ugyanis, amellett, hogy a nagy létszámban elküldött dolgozók rontják a cég hírnevét, a csoportos létszámleépítés eltussolásával elejét lehet venni a végkielégítések kifizetésének és a bonyolultabb procedúrának.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Sokszor jogszerűtlenül járnak el a munkaadók a felmondásoknál. Ez nem csak abban jelentkezik, hogy a jogosnál kevesebb végkielégítést kap az elbocsátott, hanem maga a felmondás sem a jognak megfelelő keretek közt történik. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen feltételekkel és anyagi fedezettel kerülnek utcára és valóban minden juttatást megkapnak-e, ami a jogszabályok szerint jár.
"A lakásbiztosításhoz kiegészítőként köthető családi jogvédelem biztosítás a kiszolgáltatottság érzet csökkentését szolgálja − fejtette ki Csikós Dániel − a biztosító nem csak az ügyvédi költségeket téríti, de szükség esetén megfelelő képzettségű szakembert is tud ajánlani." A biztosítás az ügyvédi díjakon túl olyan költségeket is megtérít, amelyek egy peres ügy kapcsán felmerülnek, pl. szakértői díjak, tanúk utazási költsége, stb. Pár ezer forintos havi díj fedezi a százezres nagyságrendű ügyvédi költségeket. A biztosítás kártérítési, büntetőjogi, szabálysértési, munkaügyi valamint általános szerződéses jogvédelem eseteire köthető.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Mária evangéliuma rockopera pünkösdkor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
- Egyre többen repülnek ki Szoboszlai meccseire
- Ha magyaroknak szurkolna a párizsi olimpián – itt vannak a horrorisztikus jegyárak
- Drasztikus lépést tett a dúsított urán ügyében az Egyesült Államok
- Az osztrákok elfordulóban vannak az elektromos autóktól
- Rekordot döntött a belső menekültek száma