Az Európai Unió által bevezetett vámok ellenére a kínai elektromos járművek továbbra is versenyképesek maradhatnak az európai piacon.
A hatósági ár kivezetése katalizátorként funkcionálhat. Egy átlagos, 100 kilométeres távon az e-autó fogyasztási igénye 15 kilowattóra körül realizálódik, ami otthoni töltéssel, 40 forintos egységárral számolva 600 forintot jelent. Ha 70 forintos áram díjjal (éves kvóta feletti rész után) kalkulálunk, akkor ez 1050 forintot jelent. Ugyanez a 100 kilométeren nagyon kedvezőnek számító 6 liter üzemanyagot elégető belsőégésű motorral szerelt autó (az ársapka utáni, jelentős csökkenésen áteső piaci 675 forint/liter átlagárral) esetében több, mint 4000 forint.
Tehát a ráfordítás rendre közel hétszeres, míg 70 forintos áramdíj esetében közel négyszeres. Tehát elektromos autóval ugyanazon út megtétele akár heted annyiba is kerülhet, mint hagyományos üzemanyaggal működő gépjárművel.
Természetesen mindkét esetben (elektromos és hagyományos meghajtás) a fogyasztási érték nő, amennyiben nagyobb méretű gépjárműveket hasonlítunk össze, de az üzemanyagon elérhető költségmegtakarítás ebben az esetben is az e-modellek oldalára billenti a mérleget, a különbség arányaiban megmarad.
Egyre több magyar kínlódik a kocsijával: ezzel most csúnyán mellé lehet nyúlni, egy vagyon a javítás
Bár mindenki tudatában van annak, hogy az autónk karbantartása és javíttatása hatalmas összeg lehet a költségvetésben, sokan mégis elemi hibákat követnek el az autótartás kapcsán.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.