Tömegesen vinnék a kocsikat műszakiztatni, de hogy lesz-e elég időpont, az legalábbis kérdéses jelenleg.
Nyugat-Európából elkezdik kitiltani a nagyon öreg autókat - ezek egy része Magyarországon landolhat, ahol nem terveznek korlátozásokat.
Belátható időn belül nem tűnnek el a magyarországi utakról az öreg személyautók: a kormányzat nem tervezi, hogy francia mintára kivonják a forgalomból az autómatuzsálemeket, ahogy az sem szerepel a tervek között, hogy felső életkori határt szabjanak a behozható használt autókra - írja a Napi Gazdaság.
Párizsban 2016 júliusától kitiltják a városból a több mint húszéves gépkocsikat, vagyis minden hetedik autót és a 16 évesnél öregebb motorokat. Elképzelhető, hogy a Párizsból kitiltott gépkocsik nálunk jelennek meg, hiszen Magyarország jó felvevőpiaca az öregebb - ezáltal nagyon olcsó - autóknak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Dénes Ferenc a korábbi Barcelona-játékos bukaresti botrányáról: korrupciós ügy is lehet a háttérben
- Boris Pistoriusnál betelt a pohár: saját kormányára támadt a német védelmi miniszter
- Rendkívüli segélyakciót hirdettek az ökumenikusok
- Sokolta a világot a Fico-merénylet, sorra szólalnak meg a politikusok
- Műsorváltozás az InfoRádióban: rendkívüli Aréna a Fico-merényletről
- Minden, amit eddig tudni lehet Robert Fico merénylőjéről