Sosem találnád ki, mire spórolnak szívesen a magyarok

Pénzcentrum
2014. május 16. 12:00

Új autó vásárlásához szívesen veszünk igénybe pénzügyi segítséget, míg ha használt négykerekűvel gyarapodnánk, inkább összegyűjtjük a vételárat - derül ki a Cofidis Hitel Monitor 2014 első negyedéves eredményeiből. A vásárlás mellett a fenntartás költségei is jelentősebb pénzügyi tervezést igényelnek a legtöbbektől, így az autótulajdonosok tizede hajlandó lenne kölcsönt felvenni, mintsem egy nagyobb összeggel terhelje a családi kasszát.

A 18-69 év közötti magyarok 62 százaléka rendelkezik legalább egy autóval, még ha a szóban forgó gépjármű kissé idős is: a lakosság birtokában lévő gépkocsik átlagéletkora 11 év - derül ki a kutatásból. Nem meglepő ez azonban annak ismeretében, hogy az autóval rendelkezők 64 százaléka használtan jutott járművéhez, és csak 35 százalék vásárolta autóját újonnan. A használtan vásárolt négykerekűek harmadát kereskedőtől, míg valamivel kisebb hányadukat (29 százalék) magánszemélytől vásárolták a tulajdonosok.

Új autót hitelből

Az autótulajdonosok fele teljes mértékben önerőből vásárolta gépkocsiját. Ha gyűjtögetés helyett mégis kölcsönhöz folyamodunk, jellemzően új jármű miatt tesszük ezt: az autót újonnan vásárlók 70 százaléka, a használt állapotú járművet vásárlónak pedig csupán 39 százaléka vett igénybe külső pénzügyi segítséget. Az autótulajdonosok negyede deviza alapú, 11 százalék forint alapú gépjárműhitelt, személyi kölcsönt pedig alig 4 százalék választott erre a célra. Ezen a képen azonban valószínűleg jelentősen változtatni fognak a március közepén hatályba lépő Ptk. módosítások következtében az autóhitelezés korábbi gyakorlatában beálló változások.

KATTINTS! Újra megéri hitelből autót venni, de van jobb megoldás is

Bár az autóvásárláshoz igénybevett pénzügyi segítség egyre elfogadottabb - a válaszadók 27 százaléka elfogadható és felelősségteljes döntésnek tartja, ha valaki ilyen céllal fordul pénzintézethez -, a magyarok alig 15%-a tervez autóvásárlást 3 éven belül. Nem meglepő ez azonban, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 3 évben sem szerepelt előkelő helyen a gépjárművásárlás a magyarok prioritási listáján: 2010 óta a 18 és 69 év közöttiek mindössze 34 százaléka ruházott be autóra. A vásárlást egyáltalán fontolgatók háromnegyede inkább használt autót választana, mégis mindössze 41 százalék érzi úgy, hogy leendő járműve teljes összegét ki tudja majd fizetni a vásárláskor, 36 százalék pedig egyelőre nem tudja, milyen mértékű önerőt tud majd vállalni. Ez alapján tehát a leendő autótulajdonosok inkább szorítanának a nadrágszíjon: nagyobb eséllyel használt autót választanának, és óvatosabban vennének igénybe pénzintézeti segítséget a vásárláshoz. Amennyiben mégis kölcsönért folyamodnának, a forint alapú hitelt részesítenék előnyben, jellemzően másfél millió forint körüli összegig. Szabadfelhasználású kölcsönt autóvásárlási céllal megközelítőleg minden tízedik érintett venne fontolóra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az autófenntartás költségeivel nem számolunk

Az autóvásárlással kapcsolatos költségek mellett azok fenntartása is komolyabb anyagi tervezést igényel a legtöbbektől. Bár az autótulajdonosok negyede inkább a jobb félni, mint megijedni elve szerint gondolkodik, és rendszeresen átnézeti a járművét, ötödük csak akkor viszi szervizbe az autót, ha valamilyen rendellenességet tapasztal. A kisebb hibák orvoslására és karbantartásra átlagosan 80 000 forintot fordítunk évente, viszont egy váratlan, 100 000 forintos javítási költséget meghaladó szerviz a lakosság felének már kifejezetten gondot okozna. Ennek ellenére az autótulajok mindössze 9 százaléka fontolná meg, hogy az autó karbantartására, javíttatására kölcsönt vegyen fel, noha elméletben nem tartjuk feltétlenül megfontolatlan döntésnek az erre a célra felhasznált kölcsönöket: az autójavíttatásra felvett hitelt 12 százalék teljes mértékben vagy inkább elfogadhatónak tartja.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm