Pénzcentrum/MTI • 2026. június 15. 09:38
Vlagyimir Putyin és Donald Trump vasárnap mintegy egyórás telefonbeszélgetést folytatott, amely során az ukrajnai háború is szóba került. Az orosz elnök az európai országokat és Ukrajnát vádolta a konfliktus elhúzásával, míg Trump ismét a harci cselekmények beszüntetésének szükségességét hangsúlyozta.
Vlagyimir Putyin orosz elnök Donald Trumppal folytatott vasárnapi telefonbeszélgetésén azzal vádolta meg az európai országokat és Ukrajnát, hogy szándékosan elhúzzák a háborút – erről Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója számolt be.
Usakov tájékoztatása szerint Putyin úgy fogalmazott: az európai vezetők és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök olyan javaslatokat szorgalmaznak, amelyek nem a békét, hanem a harcok folytatását szolgálják.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy az oroszországi civil infrastruktúra elleni támadások szerinte nem változtatnak Ukrajna helyzetén a frontvonalakon. Emellett éles kritikát fogalmazott meg Zelenszkijjel szemben is, amikor a holokauszt emlékezetével és a második világháborús történelmi megítéléssel kapcsolatos kijelentéseket tett.
Donald Trump a beszélgetés során ismét a fegyveres konfliktus lezárásának fontosságát hangsúlyozta. Usakov szerint az amerikai elnök jelezte: kész befolyást gyakorolni mind európai partnereire, mind Kijevre annak érdekében, hogy előrelépés történjen a harcok beszüntetése felé. Trump ezt a közelgő G7-csúcstalálkozón is napirenden tarthatja.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A két vezető nagyjából egyórás telefonbeszélgetést folytatott. A hivatalos tájékoztatás szerint az egyeztetés apropóját Donald Trump 80. születésnapja adta. Putyin gratulált az amerikai elnöknek, és sok sikert kívánt az Egyesült Államokban rendezendő labdarúgó-világbajnoksághoz is.
Címlapi kép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher, MTI/MTVA