MTI • 2026. május 21. 18:55
Vlagyimir Putyin szerint a nukleáris fegyverek bevetése kizárólag végső, rendkívüli eszköz lehet Oroszország és Fehéroroszország nemzetbiztonságának védelmében. Az orosz elnök erről Aljakszandr Lukasenkával folytatott csütörtöki videokonferenciáján beszélt.
A megbeszélést az apropóból tartották, hogy az orosz és a fehérorosz hadsereg először hajtott végre közös gyakorlatot a hadászati és taktikai nukleáris erők irányításának területén.
Putyin azt mondta, hogy a növekvő nemzetközi feszültségek és az új biztonsági kockázatok miatt az orosz nukleáris triádnak továbbra is garantálnia kell Oroszország és Fehéroroszország szuverenitását, valamint fenn kell tartania a stratégiai elrettentést és a globális erőegyensúlyt.
Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy Moszkva nem akar fegyverkezési versenybe bocsátkozni, ugyanakkor fontosnak nevezte a nukleáris erők harckészültségének fejlesztését. Kiemelte a nemrég tesztelt Szarmat interkontinentális rakétát is, amely szerinte képes áttörni minden jelenlegi és jövőbeli rakétavédelmi rendszert.
Putyin bejelentette azt is, hogy az orosz és fehérorosz hadsereg 2027-ben újabb közös hadgyakorlatot tart Szövetségi Pajzs néven.
Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a május 19-én indult gyakorlat során nukleáris erők felkészítését és bevetését modellezik egy esetleges agresszió esetére. A manőverekben több mint 64 ezer katona, mintegy 7800 haditechnikai eszköz, több mint 200 rakétarendszer, 140 repülőgép, 73 hadihajó és 13 tengeralattjáró vesz részt.
A minisztérium közlése szerint a gyakorlat keretében interkontinentális ballisztikus rakétákat, hiperszonikus rakétákat és légi indítású szárnyas rakétákat is teszteltek. Oroszország egy Jarsz interkontinentális rakétát indított a pleszecki űrrepülőtérről Kamcsatka irányába, emellett Cirkon hiperszonikus rakétát és Szinyeva ballisztikus rakétát is kilőttek.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Fehérorosz katonák közben Iszkander-M rakétát indítottak a dél-oroszországi Kapusztyin Jar térségéből. Aljakszandr Lukasenka a videókapcsolaton keresztül azt mondta, hogy személyesen ellenőrizte a gyakorlat helyszíneit, és az orosz tábornokok elégedettek a közös együttműködéssel. A fehérorosz vezető hangsúlyozta, hogy országai senkire nem jelentenek fenyegetést, ugyanakkor készek megvédeni „közös hazájukat” Breszttől egészen Vlagyivosztokig.
A Fehéroroszországba telepített orosz nukleáris fegyverekről úgy fogalmazott: „ha már van valami a kezünkben, azt tudnunk kell használni”.
Címlapkép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher, MTI/MTVA
Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.