Pénzcentrum • 2026. január 13. 09:50
Maia Sandu moldovai elnök egy brit podcastinterjúban kijelentette, hogy népszavazás esetén támogatná országa Romániával való egyesülését, ugyanakkor elismerte, hogy erre jelenleg nincs társadalmi többség. A nyilatkozat éles ellenzéki reakciót váltott ki.
Maia Sandu moldovai államfő vasárnap a The Rest is Politics című brit podcastban nyilatkozott Alastair Campbell és Rory Stewart újságíróknak, ahol egyértelműen állást foglalt országa lehetséges jövőjéről. "Ha lenne egy referendum erről, akkor a Romániához való csatlakozásra szavaznék" – jelentette ki az elnök, aki döntését elsősorban geopolitikai okokkal indokolta.
Az Európa-párti politikus, akinek pártja tavaly szeptemberben újabb választási győzelmet aratott, érvelésében Moldova méretére és sebezhetőségére hivatkozott. "Nézzék meg, mi folyik Moldova körül manapság! Nézzék meg, mi történik a világban! Egy olyan kis országnak, mint Moldova, egyre nehezebb túlélni demokráciaként, szuverén államként, és ellenállni Oroszországnak" – fogalmazott Sandu, aki ismét azzal vádolta Oroszországot, hogy beavatkozik országa belügyeibe.
Az elnök ugyanakkor realistán beszélt a moldovai közvélemény álláspontjáról. Nyíltan elismerte, hogy a 2,4 millió lakosú, többségében román, kisebb részben orosz ajkú országban jelenleg nincs többségi támogatottsága a Romániával való egyesülés gondolatának. Ezzel szemben az európai uniós csatlakozást a lakosság többsége támogatja, ezért Sandu ezt az alternatívát "jóval valószínűbbnek" nevezte.
A nyilatkozat azonnal kiváltotta az ellenzék reakcióját. Igor Dodon, Moldova korábbi elnöke és a legnagyobb ellenzéki erőnek számító szocialista párt vezetője Telegram-csatornáján bírálta Sandu kijelentését. Szerinte az elnököt személyes ambíciói vezérlik: "Maia Sandu valóban megszavazná a Romániával való egyesülést, mégpedig a lehető leghamarabb, legalább két okból. Először is abban a reményben, hogy megvalósul az álma, és ő lehet az új román állam elnöke. Úgy véli, a románok naivak, és elfogadják majd őt. Másodszor már csak azért is szavazna az egyesülésre, hogy őt követően ne legyen több elnöke a Moldovai Köztársaságnak. Hogy éppen ő legyen az utolsó, és a moldovai állam története vele érjen véget."
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A két ország esetleges egyesülésének kérdése nem új téma a moldovai politikában, több párt is nyíltan támogatja ezt az elképzelést. Figyelemre méltó, hogy körülbelül másfél millió moldovai állampolgár román útlevéllel is rendelkezik. Ennek ellenére a közvélemény-kutatások szerint a moldovaiak mindössze nagyjából egyharmada támogatná az egyesülést a szomszédos Romániával.