Meglepő vallomást tett Friedrich Merz a német gazdaság állapotáról: súlyosabb a helyzet, mint gondolták

Pénzcentrum2026. január 6. 16:15

Friedrich Merz német kancellár a gazdaság élénkítését jelölte meg 2026 legfontosabb feladataként a koalíciós pártok képviselőinek küldött levelében, miközben megerősítette Ukrajna támogatását is.

A Handelsblatt beszámolója szerint Friedrich Merz kancellár az év elején négyoldalas levélben fordult a CDU/CSU és az SPD parlamenti képviselőihez, amelyben kiemelte, hogy az eddigi intézkedések nem voltak elegendőek Németország gazdasági versenyképességének javításához.

A kormányfő szerint egyes ágazatokban "nagyon kritikus" a helyzet, ezért 2026-ban olyan politikai és jogi döntésekre kell összpontosítani, amelyek érdemben javítják az üzleti környezetet. Merz hangsúlyozta, hogy csak így léphet ki a válságból a német gazdaság és indulhat újra növekedésnek.

A kancellár levelében kitért Ukrajna folyamatos támogatására is. Kiemelte, hogy az Európai Unióban befagyasztott orosz vagyoneszközök felhasználásáról szóló döntés megteremtette a pénzügyi feltételeket ahhoz, hogy Ukrajna hosszú távon is ellenállhasson Oroszországnak. "Oroszországnak nem szabad kételkednie elszántságunkban" – fogalmazott.

A német kormány továbbra is olyan mielőbbi tűzszünetre törekszik, amely megőrzi Ukrajna szuverenitását. Merz ugyanakkor elismerte a diplomáciai munka nehézségeit: Oroszország alig mutat tárgyalási hajlandóságot, Zelenszkij elnök az ukrán egység fenntartásáért küzd, a transzatlanti együttműködés pedig gyökeresen megváltozott.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Levelének végén a kancellár arra kérte a képviselőket, hogy a problémák megoldásával erősítsék a politikába vetett közbizalmat, és így győzzék meg a lakosság túlnyomó többségét a demokrácia és a piacgazdaság értékéről.

Címkék:
gazdaság, ukrajna, németország, oroszország, világ, német, gazdasági válság, vlagyimir putyin, volodimir zelenszkij, tűzszünet, Friedrich Merz,