Szorult helyzetben van Donald Trump: letaglózó számok érkeztek

Pénzcentrum2025. november 27. 17:28

Meglepően szoros verseny alakult ki a Tennessee 7. körzetében tartott időközi kongresszusi választáson, ahol a republikánus jelölt mindössze 2 százalékpontos előnnyel vezet a demokrata kihívóval szemben, annak ellenére, hogy Donald Trump 2023-ban 22 százalékpontos fölénnyel nyert ugyanitt.  

Az Emerson College friss közvélemény-kutatása szerint Matt Van Epps republikánus jelölt 48 százalékos támogatottsággal vezet Aftyn Behn demokrata állami törvényhozó 46 százalékos eredményével szemben a biztosan és előzetesen szavazók körében. A bizonytalanok aránya körülbelül 5 százalék, és ha az ő jelenlegi preferenciáikat is figyelembe veszik, Van Epps 49, míg Behn 47 százalékon áll - közölte a Portfolio.

A két politikus a nyáron lemondott republikánus Mark Green helyéért verseng, aki tavaly 59,5 százalékos eredménnyel nyerte el a mandátumot. A december 2-i időközi választás különösen nagy figyelmet kap, mivel ebben a körzetben az 1980-as évek óta nem győzött demokrata jelölt.

A választókörzet, amely északon Kentucky, délen Alabama határáig nyúlik, és Nashville egyes részeit is magában foglalja, hagyományosan republikánus bázisnak számít. Ennek ellenére a demokraták jelentős erőforrásokat mozgósítottak a kampányban, kihasználva Trump növekvő népszerűtlenségét.

Az Emerson felmérése szerint Trump megítélése negatívba fordult ebben a körzetben: a válaszadók 49 százaléka elutasítja, és csak 47 százaléka támogatja elnöki tevékenységét. Különösen a független szavazók körében népszerűtlen, akiknek mindössze harmada vélekedik róla pozitívan, míg 59 százalékuk negatívan értékeli teljesítményét.

A kutatás szerint a választók számára jelenleg a gazdaság a legfontosabb kérdés (38%), ezt követi a lakhatás megfizethetősége (15%), valamint az egészségügy és a demokráciát fenyegető veszélyek (egyaránt 13-13%).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Spencer Kimball, az Emerson College Polling igazgatója szerint a választás kimenetele a részvételi arányon múlik. "A saját bevallásuk szerint korán szavazók inkább Behn felé hajlanak, míg akik a választás napján terveznek voksolni, Van Eppset részesítik előnyben", nyilatkozta. A demokrata jelölt legerősebb bázisa a 40 év alattiak köre, míg a republikánus támogatottsága az életkor előrehaladtával növekszik.

Szakértők szerint már az is demokrata sikernek számítana, ha Behn megközelítené ellenfele eredményét, ami egyben figyelmeztető jel lehetne a republikánusok számára a 2026-os félidős kongresszusi választások előtt.

Címkék:
egészségügy, gazdaság, amerika, világ, lakhatás, kampány, donald trump, választás, politika, közvélemény-kutatás, amerikai egyesült államok, amerikai választások, demokrácia, kongresszus,