Durva gazdasági terveket jelentett be Donald Trump: Ennek még rossz vége is lehet?

Pénzcentrum2024. november 26. 09:45

Hatalmas védővámokat vet ki három országra is az újra megválasztott elnök, az egyiket ráadásul bünteti ezzel egy szerinte be nem tartott ígéret miatt.

Január 20-i beiktatása után első dolga lesz aláírni azt a rendeletet, amely 25 százalékos vámot vet ki minden Kanadából és Mexikóból érkező termékre - erről a nemrég ismét megválasztott amerikai elnök, Donald Trump beszélt. Azt ism ondta, hogy nem ússzák meg a Kínából bevitt termékek sem, mert azokra 10 százalékos vámot vet majd ki addig, amig az ottani vezetés nem akadályozza meg, hogy az Egyesült Államokba Kínából csempésszenek fentalint.

A BBC cikke szerint Trump fenyegetése mögött az rejlik, hogy korábban a kínai vezetés megígérte, hogy visszaszorítja ennek az anyagnak a csempészetét, az elkapott csempészekre, a résztvevőkre pedig halálbüntetést szabnak ki. Ezt azonban Trump szerint nem tartották be, így ő most a kábítószercsempészet visszaszorítását és az illegális bevándorlás megfékezését egyszerre szeretné tető alá hozni - erre pedig a védővámok bevezetése az egyik eszköz.

Korábban már írtunk arról, mit hozhat a világgazdaságnak, és persze a magyarnak is az, hogy Donald Trump januártól ismét beköltözhetz a Fehér Házba. Ezt a cikket itt olvashatod el:

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

címlapkép: Shawn Thew, MTI/MTVA 

Címkék:
gazdaság, vezetés, trump, donald trump, elnök, elnökválasztás,