Újabb fejlemények a Trump elleni merénylőről: így került a képbe Robert Fico is

MTI2024. július 30. 08:03

A Robert Fico szlovák kormányfő elleni támadást is tanulmányozta Thomas Matthew Crooks, aki merényletet követett el Donald Trump korábbi amerikai elnök kampánygyűlésén július 13-án - közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik különleges ügynöke hétfőn.     

A nyomozóhatóság pittsburghi irodájának illetékese újságírók előtt elmondta: az eddigi nyomozás megállapította, hogy a 20 éves férfi a támadásra való felkészülés során tanulmányozott tömeges áldozatokkal járó lövöldözéseket, valamint utánanézett távirányítású robbanóeszközöknek is.

Arról is beszámolt, hogy az eddigi 450 meghallgatás nyomán körvonalazódik a merénylő személyiségrajza, ami szerint Thomas Matthew Crooks magas intelligenciaszinttel rendelkezett, de társas kapcsolatai szinte kizárólag családjára korlátozódtak, és egész életében kevés barátja vagy ismerőse volt. Az elkövető szülei teljes mértékben együttműködőnek bizonyultak a vizsgálat során - tette hozzá az ügynök.

Az FBI (Federal Bureau of Investigation) illetékese közölte: Donald Trump beleegyezett abba, hogy a nyomozók meghallgassák. Hangsúlyozta, hogy bármely vizsgálat során rutineljárás az áldozat meghallgatása, az incidens során tett megfigyeléseinek rögzítése.

Hétfőn az amerikai média nyilvánosságra hozott több üzenetváltást, ami a Donald Trump elleni támadást megelőzően Butler városában, a választási gyűlés területét biztosító rendőrök között történt. Ezekből többi között kiderül, hogy a rendőrök és a biztonsági személyzet tisztában volt a későbbi támadó jelenlétével, és figyelték őt. Az egyik üzenetből kiderül, hogy javasolták a Donald Trump közvetlen védelmét ellátó titkosszolgálat mesterlövészeinek értesítését.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Donald Trump a hétvégén bejelentette, hogy szeretne visszatérni a Pennsylvania állambeli Butlerbe, többi között azért, hogy tisztelettel adózzon az ellene elkövetett támadásban meghalt Corey Comparatore, volt önkéntes tűzoltó emlékének. A republikánus elnökjelölt szerdán Pennsylvania államban, Harrisburg városában egy rendezvénycsarnokban tart választási nagygyűlést.

Címkék:
merénylet, világ, trump, lövöldözés, robert fico,