Pénzcentrum • 2026. szeptember 9. 11:04
Szeptember 1-jétől új rendszerben fizeti a Mohu a visszaváltó automatákat működtető boltok kezelési díját. A palackonként járó összeg a kisebb üzleteknél 11,5, a közepeseknél 7,5 forintról egységesen 3,5 forintra csökkent. Cserébe a boltok havi átalánydíjat is kapnak, amelynek összege a visszaváltott palackok mennyiségétől függ. Az új konstrukció azonban különösen a kisebb üzletek számára lehet kedvezőtlenebb a korábbi rendszerhez képest, írja a HVG.
A Mohu szeptember elejétől módosította a visszaváltó automatákat üzemeltető üzleteknek fizetett kezelési díjakat. A palackonkénti összeg most egységesen 3,5 forintra csökkent, ehhez pedig havi átalány is társul: 50 ezer palack alatt 100 ezer, 50–75 ezer között 200 ezer, 75 ezer felett pedig 300 ezer forint jár. Így a nagyobb visszaváltási forgalmat bonyolító üzletek magasabb összeghez juthatnak.
A változás a kisebb boltoknak azért lehet kedvezőtlen, mert korábban jóval magasabb palackdíjat kaptak. A 200 négyzetméter alatti üzleteknél ez 11,5 forint volt palackonként, a 200–400 négyzetméteres boltoknál 7,5 forint, míg a nagyobb üzleteknél már korábban is 3,5 forint járt. Átalánydíjat ugyanakkor egyik kategóriában sem fizetett a Mohu.
A mostani módosítás előzménye, hogy a Mohu 2025 őszén már csökkentette a nagyobb boltoknak járó palackdíjat, amit az Országos Kereskedelmi Szövetség is bírált, mondván, a korábbi összeg sem fedezte a visszaváltással járó költségeket. Az új rendszerben ráadásul az átalánydíj üzletenként jár, nem automatánként: ha egy boltban négy visszaváltó automata működik, ugyanakkora összeg illeti meg, mintha csak egy gép lenne.
Pénzcentrum kutatás az üvegvisszaváltás rendszeréről
A Pénzcentrum felmérést készít arról, hogyan látják az emberek a palackvisszaváltási rendszer működését. Kutatásunkban többek között azt vizsgáljuk, mennyire vált be a rendszer, milyen gyakran viszik vissza a palackokat, hogyan használják fel a visszakapott összeget, illetve mit gondolnak a készpénzes visszafizetés esetleges megszüntetéséről.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapi kép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA