Elképesztő különdíjat vezettek be ebben az üzletben: hiába arcpirító az intézkedés, a vásárlók többsége így is ki fogja fizetni

Pénzcentrum2026. június 23. 09:24

Egy ceglédi kisbolt külön hűtési díjat számol fel a hideg italok után - értesült a Blikk  Bár a hatályos jogszabályok nem tiltják a felár alkalmazását, szakmai szempontból erősen kifogásolható ez a gyakorlat, hiszen a kereskedőknek a hűtési költségeket a termékek alapárába kellene beépíteniük.

Egy ceglédi üzletben elhelyezett tájékoztató szerint a hűtés után felszámolt pluszköltség a termékek űrtartalmához igazodik, így fél literig 20 forintot, az egyliteres üdítőkért 30 forintot, míg a másfél literes kiszerelésekért 50 forint felárat kérnek a pénztárnál.

A nyári kánikulában a vásárlók többsége kényszerűségből valószínűleg kifizeti a többletköltséget, hogy megfelelő hőmérsékletű frissítőhöz jusson.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint az üzlet eljárása nem ütközik törvénybe, ugyanakkor rendkívül kicsinyes megoldás. Rámutatott arra is, hogy az érintett termékeket alapvetően is hűteni kell, ráadásul a gyártók sok esetben saját márkajelzésű hűtőberendezéseket biztosítanak az üzleteknek.

A szakember kiemelte, hogy a vásárlók joggal várják el a megfelelő hőmérsékletű és minőségű terméket a pénzükért, különösen hőségben, amikor a hűtés minőségmegőrzési és munkavédelmi szempontból is elengedhetetlen.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy a bevett kereskedelmi gyakorlatnak megfelelően az üzletek a működési és fenntartási költségeket már eleve beépítik a fogyasztói árakba, ahelyett, hogy külön díjat számolnának fel az olyan alapvető szolgáltatásokért, mint a termékek hűtése.

Címkék:
vásárlás, bolt, árak, kánikula, szakszervezet, kereskedelem, díj, szabály, kisbolt, vásárlók, italok,