Pénzcentrum • 2025. december 4. 17:33
Az orosz Mere üzletlánc boltjában a nyitásra várakozva is hosszú sorok álltak: elnézve az árakat, ezen nem is nagyon csodálkozik senki. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy milyen miőségűek az elképesztően olcsón árult termékek.
Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, hosszas várakozás és a nyitás folyomatos tologatása után a napokban megnyílt Budapest XVIII. kerületében a Basket Market, az orosz Mere boltlánc első egysége. A pestszentlőrinci Besence utcában már a nyitás napján sorok várták, hogy bemehessenek és vásárolhassanak: elnézve az árakat ez nem is csoda, valóban erősen diszkontárakat találhatunk itt.
A Mere boltlánc még tavaly nyáron jelentette be, hogy hamarosan Magyarországon is üzletet tervez nyitni, ám ennek időpontja vagy ezért, vagy azért folyamatosan csúszott. A boltlánc árlistáját aztán mi is közöltük, ebből derült ki, hogy Magyarországon is kimondottan alacsony árakat találhatunk majd a boltban. Most a ProMoms nevű TikTok-csatorna tartott egy "próbakört" az üzletben, ahol számos terméket bemutattak a követőknek.
Rögtön szembetűnik, hogy a Basket Plus az ígéreteknek megfelelően, valamint az eddig már bevált receptet követve egy hatalmas, hangárszerű épületben rendezkedett be, és polcokat se sokat találhatunk: szinte egy raktárban érezhetjük magunkat. A videót itt nézheted meg:
Meglepően alacsony már az elektronikai termékek ára is: egy sima hajszárító mindössze 3500 forint körül van, ami durván alámegy a márkásabb darabok árainak. Aztán láthatjuk azt is, hogy egy nagyobb kiszerelésű mosópor is csak 1140 forint, szintén bőségesen alatta a márkásabb darabokénak. Azt a videót készítő TikToker is megjegyzi, hogy bár vásárolt a diszkontban szappant, öblítőt és mosószert, a minőségükről még nem tudott meggyőződni.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szintén elképesztően alacsony egy 16 kilogrammos állateledel ára is, ami mindössze 3000 forint: a kajákat illetően biztosan sokan élnek majd a mirelit sültkrumpli olcsóságával is, amiből egy nagy zsák 1500 forintot kóstál. A mirelit áruk esetében más szegmensben is megfigyelhető az olcsóság: gyorsfagyasztott húst, mirelit termékeket pár száz forintért vihetünk haza.
A videóban elhangzik, hogy aki a környéken lakik, nyilván igazán jó helyen van, csakhogy a belvárosból, esetleg messzebbről nem biztos, hogy ki fognak ide menni az emberek: kivéve akkor, ha tényleg egy nagyon nagy bevásárlást ejtenének meg. Nekik jó hír, hogy az árak alapján komolyan faraghatnak a családi költségvetésen: egy nagyobb vásárlással is biztosan sok ezer forintot spórolnak majd meg.