Lehet, te is innen ettél: horror húsüzemet talált a Nébih, azonnal bezáratták

Pénzcentrum2025. február 4. 10:29

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat és engedély nélkül végzett tevékenységet tapasztaltak egy túrkevei húsüzemben tartott ellenőrzés során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hatósági ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt több mint 9 tonna terméket kivontak a forgalomból, valamint az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek.

Egy túrkevei húsüzem ellenőrzésén több súlyos élelmiszerhigiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei. Az üzem helyiségei, és több, az élelmiszer előállításnál használt eszköz, berendezés, valamint a dolgozók munkaruhája is erősen szennyezett volt. Több területet rágcsálóürülék szennyezett. A falak és a mennyezet, valamint azok lemezburkolata több helyiségben sérült, illetve korrodált volt. Az üzemben előállított élelmiszerek tárolása több esetben alátét nélküli ládákban, a padozaton történt. Az egységben az eszközfertőtlenítők sem működtek, vagy nem rendelkeztek a megfelelő működés ellenőrzéséhez szükséges hőmérséklet kijelzővel.

A vizsgálat során a Nébih ellenőrei felfedeztek egy, az üzem alaprajzán nem szereplő helyiséget, benne egy gépkocsira szerelhető fagyasztókonténerrel. A tárolóban juhhúst és belsőségeket, darabolt szarvashúst, valamint – közvetlenül a padlóra helyezve – lebőrözött fagyott szarvastesteket találtak az ellenőrök. Az érlelő kamrákból jelentős mennyiségű szarvas szalámi is előkerült. Az üzem engedélye alapján sem juh-, sem vadfeldolgozást nem végezhettek volna az egységben. Az ellenőrök emellett azt is megállapították, hogy a működési engedélyéből korábban törölt zsírolvasztási tevékenységét is tovább végezte a vállalkozó.

Az alábbi Nébih által rögzített videón meg is tekinthetőek a körülmények:

A Nébih a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az üzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hatóság továbbá 51 tétel, összesen több mint 9,6 tonna nem nyomonkövethető és illegálisan végzett tevékenységből származó, valamint lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszert vont ki a forgalomból. Mindemellett megtiltotta azok forgalomba hozatalát és felhasználását.

Az üzem a nyomonkövetésről 2024. novembere óta semmilyen nyilvántartást nem vezetett. Emiatt a hatóság azonnali hatállyal elrendelte minden olyan, a létesítményben előállított, darabolt, feldolgozott élelmiszer forgalomból való visszahívását, amelynek még nem járt le a minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági ideje. Az eljárás, valamint a bírság kiszabása folyamatban van.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hogyan muzsikál Magyarországon a visszaváltási rendszer?

Az új visszaváltási rendszer bevezetése Magyarországon 2024 egyik legjelentősebb fenntarthatósági lépése volt, amely gyakorlatilag minden vásárlót érint. Az üveg-, műanyag- és fémdobozos italtermékekre kiterjesztett 50 forintos visszaváltási díj célja, hogy ösztönözze a lakosságot az italos csomagolások visszavitelére és az újrahasznosítás előmozdítására. Az automatizált visszaváltás bevezetésétől kezdve azonban megoszlanak a vélemények: sokak számára gördülékenyen működik, míg mások szerint még bőven van hová fejlődni, sőt sokan vannak azok is, akik egyenesen gyűlölik a rendszert.

A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatása éppen ezekre a kérdésekre kereste a választ: hogyan látják a rendszer működését a hétköznapi emberek? Mik a legnagyobb kihívások, és mely területeken tapasztalható előrelépés? A kérdőíves kutatás célja, hogy őszinte képet kapjunk a magyar lakosság tapasztalatairól és véleményeiről – függetlenül attól, hogy valaki aktívan használja az új rendszert, esetleg másra bízza a visszaváltási teendőket, vagy éppen elutasítja azt. Éppen ezért fontos, hogy a válaszadó ne akarjon megfeleni senkinek, csak őszintén mondja el a véleményét. A kutatás eredményeiről a Pénzcentrum oldalain fogunk beszámolni. Előre is köszönjük, hogy válaszaival segíti kutatásunkat.

 

Címkék:
vásárlás, egészség, élelmiszer, nébih, hatóság, üzem, bezárás, szennyezett, felfüggesztés, megszűnés,