Horror áron mérik a szezon gyümölcsét: a magyar 4-szer drágább, mint az import, mi folyik itt?

Reichenberger Dániel2024. április 2. 10:02

Körbejárta a magyar internetet az a fotó, amelyet egy budapesti piacon készítettek, és az látszik rajta, hogy az ezer kilométerről érkező görög eper negyedannyiba kerül, mint a hazánkban, szezon előtt termett kedvelt gyümölcs. Szakértőket kérdeztünk, hogyan lehetséges ez, és megtudtuk azt is, meddig lesz ez még így. Vajon idén is brutálisan drága lesz a magyarok egyik kedvenc gyümölcse?

Április elején már nem csak a tavasz közepének és az egyre jobb időnek örülhetünk, az eper rajongóinak ez azért is piros betűs ünnep, mert végre hazánkban is indul kedvenc gyümölcsük szezonja. A drágulás azonban nagyon úgy tűnik, hogy ezt az igen népszerű gyümölcsöt sem kíméli majd, erre enged legalábbis következtetni egy budapesti piacon fotózott tábla.

Szakértőkkel jártuk körbe, hogy vajon miért drágább a külföldről idehozott gyümölcs, idén számíthatunk-e drágulásra a hazai eper tekintetben, és egyáltalán, hogy állnak a termelők? Milyen év volt az epernek 2023, és mire számíthatunk az idén?

A magyar négyszer drágább, mint az import?

A Vakmajom nevű Facebook-oldal tett közzé egy fotót, melyet valaki az egyik budapesti piacon készített. A kép tanúsága szerint míg a Görögországból érkező import eper kilója 1 980 forintnál megáll, addig a magyar eper kilójáért 8 ezer (!) forintot kért a kereskedő. Nem túlzás azt írni, hogy felrobbant a poszt, a kommentekben igen erős volt az a vélemény, hogy egy pofátlan lehúzást láthatunk.

Loading...

A Pénzcentrum is elgondolkodott azon, hogy vajon miért is kerül négyszer annyiba a magyar eper kilója, mint azé, amelyet ezer kilométer távolságból kell hozni, vagyis rárakódik a szállítási és csomagolási költség is, amelyekről szintén tudható, hogy igencsak megdrágultak az elmúlt éveben?

Fruitveb: semmi meglepetés

Megkerestük a Fruitvebet, vagyis a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezetet, hogy segítsenek a látottak megfejtésében. Mint elsőnek megtudtuk: egyáltalán nem kirívó, hogy az szezon előtt akár még az utolsó napokban is akár négyszer annyi legyen a magyar eper, mint az import.

Európa déli részén, a mediterrán térség országaiban, valamint Észak-Afrikában is kifejezetten meleg, néhol aszályos időjárás uralkodott az előző két hónapban. Általában is ilyenkor van főszezon Görögországban, Spanyolországban és Marokkóban, de a melegek miatt az állományok gyorsabban fejlődtek, egyes esetekben a fajták is összeértek. Ez azt jelenti, hogy március végére egy dömping időszak következett be, ahol a magyar piacokra érkező mediterrán szamóca 1500-1700 Ft/kg-os ára nem számít különlegesen alacsonynak, főleg azért nem, mert görög szamóca esetében ilyen tömegű árunál körülbelül 80 Ft/kg a szállítási költség. A Mediterráneumban és Észak-Afrikában tehát most van a csúcsidőszak, ha esetleg feltorlódnak a készletek, akkor a kereskedők mindig szabadulni próbálnak a gyorsan romló árutól, tehát ez a mostani, március végi árszint egyáltalán nem számít különlegesnek

- írta válaszában a Fruitveb. Hozzátették azt is, hogy az árszint egyáltalán nem volt számukra meglepő, ugyanis a magyar epret ilyenkor még fűtött termesztőből szedték le.

Erről mindig az egyedi kereskedőt kell megkérdezni, de ez az árszint nem számít kiugrónak. A piacokon már megjelent a magyar szamóca, de ez még döntően fűtött üvegházakból származik. Ennek termelési költsége a mai inputanyag- és energiaárak mellett valóban nagyjából 5-6 ezer Ft/kg között van, tehát a kereskedőnél látott 8000 Ft/kg nem tűnik irreálisnak. Más kérdés, hogy spanyol vagy görög szamócát magyar üvegházi termékként eladni mennyire etikus, de nyilván ez meg sem fordul a fejében a kereskedőknek. (Figyeljünk az árulkodó kocsányra, a napokat utazó mediterrán terméké kevésbé zöld.) A magyar szamóca előnye, hogy teljes biológiai érettségben kerül szedésre, szemben a spanyol vagy marokkói áruval. Semmiképp nem keverendő ide a tavalyi, 1023 Ft/kg-os átlagos felvásárlási ár, mert ez az egész évre vonatkozik a csúcsidőszak alacsony áraival együtt, míg a 8000 Ft/kg-os szamóca egy szuper korai, fűtött termesztőlétesítményből származó áru (a fűtött termesztés egyébként nem túl jelentős, mindössze pár tíz hektár Magyarországon, a teljes termőterületnek legfeljebb 1-2%-a lehet)

- mondták kérdésünkre. Azt is elárulták, honnan jön a legtöbb külföldi eper, és hogy meddig kerül még többe, mint a magyar.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Magyarországon a szokásos menetrend szerint kora tavasszal görög, spanyol és marokkói áru érkezik a piacainkra. Ezeket váltja le folyamatosan a magyar szamóca, majd a szezon végén, szoktak román és lengyel tételek érkezni. A hazai termesztésű szamóca nagybani ára április 10, környékén jellemzően 4000 Ft/kg körül van az első nagy mennyiségben megjelenő hazai tételeknél (fűtött termesztés), majd április végére 2500 Ft környékére mérséklődik. Ilyenkor az import tételek ára még jóval alacsonyabb, és jellemzően ez is dominálja a hazai piacot, mivel még nincs nagy árutömeg magyar szamócából. Május végére szokott eltűnni az import és a belföldi ár közötti különbség

- árulta el a Fruitveb.

Több lehet idén az eper, mint tavaly, van ok bízni a jó évben

Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője is megerősítette, hogy egy hónap múlva már nem lesz ekkora az árkülönbség a hazai és az import eper árában. Ennek oka valóban az, hogy a szezon két hete még nem kezdődött el az eper esetében.

Az árkülönbség alapvetően abból adódik, hogy a magyar epernek még nem kezdődött el az igazi szezonja. A délebbi országok, így például Görögország, Spanyolország és Izrael éghajlati előnyökkel rendelkezik, az eper szezonja emiatt ott több héttel korábban elindul. A felsorolt országok ráadásul jó technológiai színvonal mellett, nagy volumenben állítják elő az epret, amely a nyomott árakban is jelentkezik. A ma kapható magyar eper viszont még a legkorábbi kínálatot jelenti, ez fűtött üvegházakból, illetve fóliasátrakból származik, amelyet nagy energiaigény, komoly technológiai és szakmai színvonal mellett, jelentős tápanyag-ráfordítással termesztenek. Ez a magasabb termelési költség rakódik rá a hazai, korai eperre, amely lényegesen magasabb összeg, mint az az előny, amit a rövidebb szállítási útvonal miatt a magyar áru az importtal szemben élvez

- mondta Braunmüller Lajos a Pénzcentrumnak. Elmondta azt is: a magyar epertermelőknek könnyebb éve volt 2023, ugyanis nagyjából helyreálltak a költségek, ez pedig kedvezően hathat az idei kínálat mennyiségére is.

Tavaly még jelentősen éreztette a hatását a visszafogottabb 2022-es palántázás, amelynek fő oka az akkor kitört orosz-ukrán háború és a nyomában jelentkező energia-áremelkedés állt. Emiatt a 2023-as hazai kínálat is alacsonyabb volt. 2023-ban már alacsonyabb energiaárakkal számolhattak a gazdák, így a palántázási kedv is nagyobb volt, amely miatt az idei kínálat némileg nagyobb lehet. A tavalyi és az idei év eleji csapadék jó alapot jelent az idei termeléshez, a szabadföldi termesztésben a talajok nedvességtartalma megfelelő. Nagy kérdés, hogy hogyan alakul a következő hetekben az időjárás, de a kiinduló feltételek bíztatóak

- tette még hozzá az Agrárszektor főszerkesztője.

Címkék:
vásárlás, árak, eper, gyümölcs, drágulás, tavasz, április, magyar, eperszedés, árdrágulás, eperszezon,