Dúl a halháború a diszkontokban: egymásra licitál az Aldi és a Lidl, óriási akciókat csíphetsz el

Pénzcentrum2023. december 20. 06:32

A szenteste és a karácsonyi napok közeledtével egyre nagyobb halháborúba keveredik egymással a Lidl és az Aldi. Előbb korábban halpénteki akcióit indította el, amire utóbbi halcsütörtökökkel válaszolt. És a kezdetben 15-20 százalékos kedvezmények most már 25-30, sőt még efelé is felkúsznak. A magyarok pedig mikor máskor, éppen a karácsonyi időszakban imádnak halat vásárolni, úgyhogy most igazán nagyot lehet spórolni.

Magyarországon az egy egy főre jutó halfogyasztás az elmúlt években többé-kevésbé, de folyamatosan nőtt. Az adatok azt mutatják, hogy 2013-ban egy főre 5,4 kg hal jutott, miközben 2021-ben ez már 6,52 kg volt. Ezzel kapcsolatban Nagy István, agrárminiszter éppen idén decemberben azt mondta: „lassan, de biztosan haladunk tehát előre...” Hiába azonban a növekvés, a számok még így is rémalacsonyak. Csak az Európai Unióban is bőven sereghajtónak számítunk. Olyannyira, hogy nálunk gyakorlatilag csak a csehek esznek kevesebb halat, illetve tengeri herkentyűt. Csak hogy tisztábban lássunk, a Portugálok, akik az éllovasok 10-szer annyit esznek, mint mi.

Amit ráadásul eszünk egy évben, annak is döntő részét, majdnem a felét a karácsonyi időszakban vásárolják be a magyarok. Az utóbbi években ez az arány 40-50 százalék körül mozog, azaz a magyarok csaknem az éves halfogyasztásuk felét a mostani időszakban vásárolják meg. Ezzel pedig a legnagyobb hazai boltok is tisztában vannak. És aminek most szemtanúi vagyunk, az nem is bizonyíthatná ezt jobban. Óriási halháború folyik ugyanis a legnagyobb diszkontszereplők között, aminek újabb és újabb fordulóira csak kapkodják fejüket a vásárlók.

Halháború a boltokban

Az egész azzal kezdődött, hogy a Lidl már ősszel bedurrantotta „Minden péntek halpéntek” kampányát, aminek lényege az volt, hogy friss haláru kínálatát péntekenként 15 százalék kedvezménnyel adta. A kampány vélhetően előkészítette a novemberi végi bejelentésüket, amikor is a diszkont csomagolás nélküli, lédig tenger gyümölcsei termékekkel is bővítette palettáját, amikre szintén él az akció.

A karácsony közeledtével azonban az Aldi sem tétlenkedhetett, ők elkezdtek csütörtöki halakciókat hirdetni, megfejelve a Lidl 15 százalékos pénteki kampányát egy 20 százalékos akcióval. Nem telt el sok idő, és a versenytárs újból lépett. A Lidl immáron ugyanis 25 százalékos akcióval tolja a saját halpéntekjeit, megfejelve ezzel az Aldi 20 százalékos ajánlatát.

No persze a rivalizáló diszkontok másik szereplőjét sem kell félteni, a legfrissebb akciós újságuk tanúsága szerint ugyanis „karácsonyi halakció” keretében az Aldi 30 százalékos árleszállítást robbant minden friss halára, rálicitálva ezzel a Lidl halpéntekeire.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem kell persze félteni a Lidl-t sem. Az ő szóróanyagukat tanulmányozva is találunk a saját halpéntekesen 25 százalékuknál magasabb akciókat, így például a friss, bőrös lazacfilét 35 százalékkal fogják olcsóbban adni szerdától szombatig, de erre az időszakra 26 százalékos árleszállítást kapott a friss aranydurbincs is.

A halháború tehát javában tart, igaz a karácsony már nagyon közel van, alig néhány nap maradt addig. Ha lehet, akkor még a boltok simán fokozhatják a mostani pengeváltásukat, ám ez elsősorban a vásárlóknak a legjobb. Nekik válik a javukra, ha a boltok versengenek a kegyeikért és olcsóbban adják a termékeket. Ez pedig végső soron a hazai halfogyasztásnak is kedvezhet.

Címkék:
vásárlás, árak, hal, halfogyasztás, akciók, akciós újság, árleszállítás, akciós,