Sorra jelentik be a boltok, zárva lesznek a december 24-én: mutatjuk, melyik üzlet lesz nyitva

Pénzcentrum2023. december 8. 07:15

Az utóbbi hetekben egymás után jelentették be a boltok, boltláncok, hogy nem lesznek nyitva Szenteste. December 24-e 2023-ban vasárnapra esik, így normál esetben a vasárnapi nyitvatartás szerint sok bolt nyitva lenne, azonban a hírek szerint idén előbb el kell intéznie a magyar családoknak a bevásárlást. A Pénzcentrum most összegyűjtötte, mely boltok jelentettek be eddig zárvatartást december 24-re, illetve melyek azok, ahol eddigi tudomásunk szerint még vásárolhatunk. Amint új bejelentés érkezik, cikkünket frissítjük.

A Lidl volt az első fecske, mely november 10-én bejelentette: mind a 200 üzlete zárva tart majd Magyarország egyik legnagyobb keresztény ünnepén, december 24-én. Utoljára pedig a SPAR közölte: a karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét. Mutatjuk a listát, melyik üzeletek tartanak legfrissebb értesüléseink szerint nyitva, illetve zárva Szenteste napján.

2023. december 24-én zárva tartó élelmiszerüzeletek

2023. december 24-én zárva tartó egyéb boltok, üzeletek

2023. december 24-én nyitva taró élelmiszerboltok

Egyelőre nem jelentett be zárva tartást Szenteste napjára a legnagyobb hálózatok közül a CBA, a Coop, és a Reál sem - ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is fognak bejelenteni ilyesmit az elkövetkező időszakban. Amint új bejelentés történik, cikkünket frissítjük.

Az Aldi és az Auchan már bejelentettték, hogy nyitva tartanak december 24-én, és nemrég az is kiderült, hogy a Tesco is nyitva lesz, továbbá karácsony napján 14 óráig lesz kiszállítás a Kiflinél. Alábbi cikkeinkben azokról az áruházakról (döntésük hátteréről és pontos nyitvatartási idejükről) olvashatsz, akik nem zárnak be december 24-én:

Az viszont biztos, hogy az INTERSPAR hipermarketek, valamint egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketek nyitva lesznek 12.24-én déli 12 óráig, így azok a munkatársak, akik ezen a napon dolgozni fognak, köszönetképpen 100% túlóra pótlékban részesülnek. A franchise üzletek - SPAR partner, SPAR market -, valamint a töltőállomásokon található egységek - OMV-SPAR express, Orlen-DESPAR - maguk döntenek a nyitvatartásról, mivel azok működtetése ebben a tekintetben független a SPAR Magyarországtól.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kisebb hálózatok, helyi kisboltok nyitvatartásáról érdemes az üzletekben tájékozódni az ünnepek előtt, vagy a boltok internetes felületein.

Címkék:
lidl, magyarország, spar, nyitva tartás, vasárnap, zárva tartás, december, interspar, nyitvatartás, boltok, vasárnapi boltzár, vasárnapi nyitvatartás, zárvatartás, december 24, üzletek, szenteste, spar magyarország, karácsonyi nyitvatartás,