Messze elkerülhetik a magyarok az ilyen boltokat karácsony előtt: mégis, mitől ijedtek meg?

Pénzcentrum/InfoRádió2023. november 29. 09:22

Novemberben a fogyasztók kissé borúlátóbban, az üzleti világ viszont valamelyest optimistábban tekint a közeljövőre, mint az előző hónapban - ez derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérésből.

Az idei esztendőben a fogyasztói bizalmi index egyértelműen egy javuló trendet mutatott, a novemberi romlás nem több, mint egy kis korrekció - mondta el Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese az InfoRádiónak.  A gazdasági szakember szerint a visszaesés nem változtat a javuló trenden, bár hozzátette, a konjunktúraindex még mindig nagyon alacsony.

A vezérigazgató- helyettes azt is hangsúlyozta, hogy a fogyasztók, bár egyre kevésbé, de azért elég pesszimisták. A szakértőt a jelenlegi időszak a Covid-járvány mélypontja utáni időszakra emlékezteti, mikor az emberek úgy gondolták, valamelyest emelkedett a munkanélküliség veszélye. Viszont kiemelte, hogy mindenképpen pozitív hír az inflációs várakozások csökkenése. Úgy véli, ez a hétköznapi tapasztalatok alapján érthető, hiszen az infláció az utolsó hónapokban valóban jelentősen csökkent.

Ezek a jelenségek nagy részben magyarázhatóak azzal, hogy az emberek úgy érezték októberre kevesebb pénzük maradt, és mindebből arra is lehet következtetni, hogy nagyon nagy karácsonyi vásárlásra már nem lehet számítani idén. 

 

Címkék:
vásárlás, infláció, cégek, csökkenés, ünnepek, költés, karácsonyi ajándék, fogyasztók, optimizmus,