Jön a kötelező boltzár 2023-ban: így változik a Lidl, Aldi, Spar, Penny és Tesco nyitvatartási ideje

Pénzcentrum2023. augusztus 15. 19:03

Augusztus 20-án ünnepeljük az államalapítást, mely már sok évtizede a legfontosabb és a legnagyobb állami ünnepnek számít Magyarországon. Az augusztus 20-i dátum sem véletlen, hiszen halála után negyvenöt évvel ezen a napon avatták a katolikus egyház szentjévé az államalapítót és az első magyar királyt, I. (Szent) Istvánt. Ez a nap azonban azt is jelenti, hogy rengeteg üzlet zárva lesz. Mutatjuk, hogy változik a boltok nyitvatartása, noteszeket elő!

Az ünnepnek hazánkban van egy másik hagyománya is: tudniillik az, hogy ezen a napon kevés kivétellel zárva szoktak lenni a boltok, vagyis aki a vásárlást hétvégén intézné, az jobb, ha most nem vasárnapra időzíti, legalábbis nem a nagyáruházakban. A benzinkutak, kisközértek és - bizonyos esetekben - a trafikok is nyitva lehetnek, a nagyáruházak azonban nem. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a boltláncok nyitvatartásáról, lássuk, mi vár ránk az újabb vasárnapi boltzár napján!

Az Aldi-üzletek nyitvatartása augusztus 20-án

Az Aldi áruházai nem nyitnak ki augusztus 20-án, előtte és utána azonban a megszokott nyitvatartással várják a vásárlókat. Ez úgy néz ki, hogy szombaton és hétfőn is 7 és 21 óra között (egyes esetekben 7-20, valamint 6:30-20 és 21 óra) tartanak nyitva majd az Aldi üzletei.

Auchan-üzletek nyitvatartása augusztus 20-án

Az Auchan sem nyit ki augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen. Ugyanez a helyzet a benzinkutakkal is, ám mivel a kutaknál több helyen is van automata kútoszlop, így ezeknél tankolhatunk, ha megszorulnánk benzinnel. Az áruház mind szombaton, mint pedig hétfőn nyitva lesz: az Auchannál az általános nyitva tartás hétfőtől szombatig 6 és 21 óra között tart - természetesen ettől egy-két áruház eltérhet, ezt érdemes megnézni indulás előtt.

CBA-üzletek nyitvatartása augusztus 20-án

Általános szabály a CBA üzleteknél is, hogy zárva tartanak az államalapítás ünnepén. A CBA boltok nyitvatartása azonban a hétköznapokban szerteágazó, olyan is van az országban, amely már hajnali 4 órakor várja a vásárlókat - így itt is érvényes, hogy mind az ünnepet megelőző szombati napon, mind pedig az utána következő hétfőn érdemes tájékozódni, melyik bolt mikor nyit ki vagy zár be.

Lidl-üzletek nyitvatartása augusztus 20-án

Augusztus 20-án, vasárnap a Lidl boltjai is zárva lesznek a nemzeti ünnep miatt, ám szombaton is, illetve másnap, hétfőn is a szokott nyitvatartással várják a vásárlókat. A Lidlánél ez azt jelenti, hogy a boltok

  • 6:30-22:00,
  • 7:00-22:00,
  • 7:00-21:00

között tartanak nyitva, így ekkorra érdemes időzíteni a bevásárlást.

Penny Market-üzletek nyitvatartása augusztus 20-án

A Penny Market üzletei sem nyitnak ki a nemzeti ünnepen. Természetesen azonban mind szombaton, mind pedig hétfőn várják a vásárlókat az általános nyitva tartás szerint, mely reggel 7-től este nyolcig tart - azonban itt is előfordulhatnak eltérések, így érdemes a kedvenc áruházunk esetén megnézni. A Penny MArket pedig ma egy nagyon fontos dolgot is közölt, amelyről a Pénzcentrum is beszámolt - ezt a hírt a lenti linkre kattintva olvashatod el újra.

SPAR, DeSpar, Spar Express-üzletek nyitvatartása augusztus 20-án

A Spar és Interspar-üzletek sem nyitnak ki augusztus 20-án, de ők is mind szombaton, mind hétfőn a szokott rend szerint tartanak nyitva, vagyis

  • szombaton 6:30 és 17 óra között,
  • hétfőn pedig 6 vagy 7 órától egészen este nyolcig

várják a vásárlókat. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a DeSpar üzletek némelyike, illetve a benzinkutakon található Spar Express, valamint azok a DESPAR élelmiszerüzletek, melyek a töltőállomásokon találhatók, augusztus 20-án pedig nem zárnak be, hanem a normál nyitvatartásuk szerint működnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

vagyis ide a nemzeti ünnepen is betérhetünk, ha valamiért nagyon kell.

Tesco és Tesco Express-üzletek nyitvatartása augusztus 20-án

A Tesco esetében már évek óta megszokhattuk, hogy a nemzeti ünnepen a kisebb boltok sem nyitnak ki, és a hipermarketek is követik a nemzeti ünnep szokásos menetrendjét. A láncnak azonban boltonként egységes a nyitvatartása, vagyis hétfőtől vasárnapig egyazon időpontban nyitnak és zárnak, a következőképpen:

  • 06:00-20:00
  • 07:00-21:00
  • 07:00-22:00.

Mi van, ha dohányáru vagy gyógyszer kell?

Az ügyeletes gyógyszertárak természetesen nyitva tartanak az ünnepnapon is. Hsonló a helyzet a dohányboltokkal is, ám ezek csak akkor lehetnek nyitva, ha a tulajdonos vagy valamelyik (nagykorú) családtag áll be a pult mögé.

Emellett nyitva lehetnek még:

  • Virágboltok
  • Újságosok
  • Édességboltok
  • Éttermek, egyéb vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek
  • Kisközértek és non-stop kisboltok, ám ezek is csak akkor, ha nem alkalmazott, hanem tulajdonos vagy annak családtagja szolgál ki.

A Pénzcentrum ma arról is beszámolt, hogy dura akciókat villantottak a hazai áruházak a tanszereknél: olvasd el a lenti cikkben, hogy mi van most elképesztő áron!

 

Címkék:
Tesco, aldi, penny, nemzeti dohánybolt, spar, augusztus 20, vasárnap, boltzár, vasárnapi zárva tartás, vasárnapi nyitva tartás, nyitvatartás, boltok, vasárnapi boltzár, augusztus,