Itt a lista: ezekben a boltokban biztos lehet élelmiszert venni SZÉP-kártyával augusztustól

Reichenberger Dániel2023. június 20. 16:03

A boltoknak is, a vásárlóknak is kedvező döntés született azzal, hogy augusztus elsejétől ismét lehet majd SZÉP-kártyával fizetni az élelmiszerért - ezt egybehangzóan állítják a Pénzcentrum által ma megkérdezett kereskedelmi szakértők. Abban nem értettek egyet, hogy ez vajon bevételnövekedést is jelent-e majd a boltoknak, ahogy abban sem, hogy vajon a kisboltok veszélyben vannak-e csak azért, mert nem lehet majd náluk SZÉP-kártyával fizetni. Megkérdeztük az üzleteket is, hogy minden készen áll-e, és lesz-e plusz költsége annak, ha valaki a hideg élelmiszerért SZÉP-kártyával fizetne.

Tegnap jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón, hogy augusztus elsejétől ismét lehet majd hideg élelmiszert vásárolni  SZÉP-kártyával - erről tegnap lapunk is beszámolt. Ma reggelre a rendelet is megjelent, ami két fontos változtatást közöl: a Szép-kártyák kerete december 31-ig akár 200 ezer forinttal is emelhető, és már nem csak meleg ételre, hanem hideg élelmiszer vásárlására is fordítható. Tehát a munkáltató utalhat még idén a kártyákra pénzt akkor is, ha a keret már kimerült és már nem csak vendéglátóhelyeken vásárolhatunk ételt cafetériából.

Korábban éppen egy éve, 2022. februárja és júliusa között már bevezették egyszer ezt a könnyítést, és a kártyakibocsátók adatai szerint hatalmas siker volt: összesen több mint 40 milliárd forint értékben költöttek a magyarok hideg élelmiszerre. Megkérdeztük a szakértőket és az üzleteket, számítanak-e forgalomnövekedésre augusztustól a rendelet nyomán, és milyen egyéb hatásai lehetnek annak, hogy a kormány ismét könnyített az elfogadás szabályain?

Kaszálnak a boltok?

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Pénzcentrumnak azt mondta: szerinte több, mint lehetséges, hogy a boltok forgalma és bevétele is megnő, ami rájuk is férne az utóbbi hónapok komoly bezuhanása után.

A kereskedelem volumene az elmúlt év hónapjait vizsgálva folyamatosan csökken, vagyis szerintem kijelenthető, hogy ez az intézkedés forgalomnövekedést fog hozni azoknak az élelmiszerüzleteknek, akik elfogadják a SZÉP-kártyát. A kisebb boltok esetében pedig azt lehet mondani, hogy természetesen mindenki dönthet arról, elfogadja-e a SZÉP-kártyát, de jelentős csábereje van a vásárló számára is augusztustól, ha egy adott üzletben lehet ezzel a kártyával is fizetni

- fogalmazott az OKSZ főtitkára. Elmondta azt is, hogy az intézkedés kimondottan hasznos, és természetesen nem csak a boltoknak, hanem a vásárlóknak is.

Ki lehet jelenteni, hogy az intézkedés mind a vásárlóknak, mind a boltoknak jó és hasznos. A vásárlóknak azért, mert kaptak egy plusz választási lehetőséget, mire költik el a béren kívüli juttatást, a boltoknak pedig azért, mert forgalomnövekedést hozhat. Emellett azt gondolom, hogy a SZÉP-kártyákon sokkal kisebb lesz a „beragadt pénzek” mennyisége, mint az elmúlt években volt, pusztán azzal, hogy a kártyabirtokosok élelmiszerre is költhetik

- tette hozzá Vámos György lapunk kérdésére.

Mi lesz a kisboltokkal?

Ellentétes választ kaptunk Neubauer Katalintól, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkárától. Szerinte egyáltalán nem biztos a jelenlegi inflációs környezetben, hogy a boltokban bevételnövekedés lesz csak azért, mert ismét vásárolhatnak hideg ételt az emberek SZÉP-kártyával - de azt nem vitatja, hogy jó döntést hozott a kormány a lehetőség újbóli megnyitásával.

Üdvözöljük a döntést, nagyon örülünk neki, mert könnyebbséget jelent a vásárlóknak. A jövedelemnek azt a részét, amit plusz juttatásként kaphat, szintén költhetik – ha így döntenek – élelmiszerre, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben hatalmas segítséget jelent. Azt egyelőre viszont nehéz megmondani, hogy bárki realizálhat-e forgalomnövekedést, ezt majd később, az adott időszak adataiból tudjuk meg egyértelműen. Személyes véleményem az, hogy nem: a jelenlegi inflációs környezetben ez egy olyan intézkedés, ahol a lakosság több pénzt költhet élelmiszerre, de volumennövekedést ez nem jelent

- fogalmazott Neubauer Katalin. Azt is elmondta a Pénzcentrum kérdésére, hogy azok a kisboltok, akik nem fogadnak el SZÉP-kártyát, hátrányba kerülhetnek.

Kétségtelen, hogy a kisboltoknak hátrányos az intézkedés, ahol nem fogadják el a SZÉP-kártyát. Ugyanakkor ezek a kisboltok jellemzően családi vállalkozásként működnek, akik eleve önellátásra rendezkedtek be, tehát azt hiszem, így is megtalálják majd a módját, hogy megtartsák a vásárlói körüket

 - tette még hozzá. Abban viszont biztos, hogy a nagy láncoknál már adottak a feltételek a SZÉP-kártyával való fizetéshez, ahol pedig mégsem, ott elég idő van augusztus elsejéig pótolni a hiányosságokat.

Nem hiszem, hogy ne lenne kiépítve az infrastruktúra, hiszen a járványidőszakban már volt néhány hónap, amikor ezt szintén meg lehetett tenni. Ahol esetleg nem adottak a technikai feltételek, ott is biztos vagyok abban, hogy a rendelkezésre álló több, mint egy hónap alatt pótolni fogják, így augusztus elsejétől teljes gőzzel beindulhat a SZÉP-kártyával való vásárlás az élelmiszer-kereskedelemben

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- mondta Neubauer Katalin.

Ezt mondják a boltok

Több boltot is megkérdeztünk, adottak-e a feltételek a SZÉP-kártyás vásárlás augusztus elsejei beindításához, számolnak-e fel plusz díjat ezért, illetve hogy számítanak-e forgalomnövekedésre a tavalyi időszak tapasztalatai alapján?

A Spar lapunknak úgy válaszolt: már most minden készen áll.

Igen, az összes létező típust elfogadjuk augusztus elsejétől. Az infrastruktúra készen áll, a vásárlók számára pedig semmilyen extra díjat nem számítunk fel SZÉP-kártyás vásárlás esetében. A forgalomnövekedéssel kapcsolatban azonban nem szeretnénk a jövőt érintő találgatásokba bocsátkozni

- írta válaszában az áruház kommunikációs munkatársa.

A Tesconál még zajlik a szükséges "átállás", de az áruház megnyugtatta lapunkat, hogy augusztusra biztosan minden készen áll majd.

Azon dolgozunk, hogy augusztus 1-étől újra el tudjon indulni a SZÉP kártyát fizetés a Tescónál. A SZÉP kártyás fizetésért nem számolunk fel extra díjat

- írta megkeresésünkre az áruházlánc. Arról azonban, hogy lesz-e forgalomnövekedés, ők sem akartak nyilatkozni.

Az Auchan azt közölte: helyben fogyasztott meleg ételt most is lehet venni SZÉP-kártyával, így gyakorlatilag minden készen áll. Ők már nem zárkóztak el a forgalomnövekedésre vonatkozó kérdésünktől sem.

Az összes üzletünkben elfogadjuk a SZÉP-kártyát augusztustól. A grill pulton jelenleg is lehet fizetni helyben fogyasztott élelmiszerek esetében, így plusz fejlesztést nem igényel ennek a szolgáltatásnak a kiterjesztése és alkalmazása üzleteinkben. A mostani időszakban számítunk a forgalom növekedésére, azonban a pandémia alatt ez nem volt érezhető. A SZÉP-kártyával bonyolított vásárlásnak nincs külön díja, ugyanúgy működik, mint a bankkártyás vásárlás

- tudtuk meg az Auchantól.

Címkék:
vásárlás, élelmiszer, SZÉP-kártya, szép kártya, hideg, boltok, nagybevásárlás, rendelet, augusztus, intézkedés, intézkedések, élelmiszer kereskedelem,