Értelmetlenn válk az egyik első élelmiszerárstop: ha kivezetnék, se biztos hogy nőne a termék ára

Pénzcentrum2023. március 31. 09:29

Már most van olyan árstopos élelmiszer, ami lehet hogy ugyanannyiba/olcsóbb lenne, mint amennyit most fizetünk érte. Így gyakorlatilag elég erőteljesen megkérdőjelezhető a további fenntartása, de legalábbis a jelenlegi nemzetközi folyamatok nem indokolnák – írja a Forbes.

A liszt ársapkája jelentőségét vesztette – írja a lap, közben csökken a magyar búzaexport, piacokat veszítettünk, csökken a malom- és takarmányipar búzafelhasználása, és szlovák, illetve ukrán import is érkezett az országba. Az utóbbi egy hónapban a világpiaci trendeknek megfelelően Magyarországon is elkezdtek csökkenni a gabonaárak. „A 140 ezer forintos tonnánkénti búzaár ma 80 ezer forint, ami iszonyatos nagy csökkenés” – mondte el Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) főtitkára.

A szakember hozzátette, az alapanyagár csökkenése óhatatlanul maga után vonja a feldolgozott termék, vagyis például a liszt árának csökkenését is. Ez pedig problémát jelent a feldolgozóiparnak, mert magas áron vásárolták meg a búzát, de ahhoz, hogy bírják a versenyt a bejövő ukrán, román és lengyel liszttel, csökkenteniük kell az árakat. Mindebből jelenleg az következik, hogy

a liszt így várhatóan az a termék lesz, amelyiknek az ára az ársapka eltörlése után – ha nem változnak drasztikusan a világpiaci viszonyok és árak – nem fog növekedni

- vélekedett Pótsa Zsófia.

Címkék:
árak, liszt, árcsökkenés, gabonaár, gabona, élelmiszerárak, élelmiszerár, gabonaárak, árstop, élelmiszer-árstop,