Eddig tarthat a paradicsomhorror a magyar boltokban: máris elértünk az árplafont?

Magyar Nemzet2023. március 8. 09:08

Hamarosan megállhat a paradicsom drágulása, melynek átlagára 42 százalékkal emelkedett egy év alatt a KSH friss adatai szerint. Ennek oka, hogy vélhetően nem emeli tovább az euró­pai s így a hazai paradicsom­árakat a török exporttilalom. Néhány héten belül ráadásul a magyar paradicsom is megjelenik majd a kínálatban, ezzel egyidejűleg pedig az árak is alacsonyabb szintre kerülhetnek - írja a Magyar Nemzet. A FruitVeb honlapján olvasható elemzés szerint a török agrárminisztérium az árstabilitás biztosítása érdekében döntött a kiviteli tilalom mellett, az intézkedés április 14-ig hatályos.

Ledó Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) zöldségtermesztési alosztályának vezetője a lapnak elmondta: földrengésekkel érintett területen működik a török hajtató kertészetek jelentős része, ezért amellett, hogy a belső piacon nagyon komoly logisztikai nehéz­ségekkel küzdenek, vélhetően jelentős mértékben visszaeshet a termelés is. Hazánkban szerencsére nem kell ilyen mértékű hiánytól tartani, bár Törökország jelentős importpartnerünknek számít ezen a területen.

A szakértő szerint a napokban már elkezdték szedni a magyar üvegházakban is a fürtös paradicsomot, három-négy héten belül pedig nagyobb mennyiség jelenik majd meg a piacon. Bár a hazai fogyasztás teljes ellátására ez még nem lesz elegendő, április második felére a magyar paradicsom már kiszorítja az importárut a boltokból. A szakember az árakkal kapcsolatban elmondta: jelenleg olyan drága a paradicsom Európában, így itthon is, hogy ezen szint fölé már vélhetően nem emelkednek az árak.

Címkék:
vásárlás, magyarország, zöldség, drágulás, infláció, április, magyar, termelők, mezőgazdaság, agrárium, paradicsom, friss,