Mától búcsút vehetnek a gigaakcióktól a vásárlók? Lehet, hogy még többet is spórolhatnak így

MTI2022. május 28. 13:28

Életbe léptek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok törvényi szabályozásának új, az eddigieknél szigorúbb rendelkezései szombaton - hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A hivatal tájékoztatása szerint uniós szintű fogyasztóvédelmi változások következményeként szigorodtak Magyarországon is egyes rendelkezések. A változások révén az eddigieknél erősebben védik a fogyasztók érdekeit egyebek mellett az akciós árak feltüntetése, illetve a vásárlói értékelések és fogyasztói vélemények megjelenítésének terén.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: az árak feltüntetését miniszteri szintű rendelet szabályozza, ami most kiegészült. Eszerint május 28-ától az akcióknál eredeti, régi árként az előző 30 nap legalacsonyabb árát kell feltüntetni. Így nem lehet közvetlenül az akció előtt felemelni egyes termékek árát, majd az emelt árhoz képest akciót hirdetni, megtévesztve ezzel a vásárlókat. Az OKSZ főtitkára hozzátette: a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi az üzletekben az árak feltüntetését, így

a kereskedők számíthatnak arra, hogy az akciós árakat is ellenőrzik majd.

A GVH tájékoztató anyagában jelezte: a cégeknek figyelniük kell a közzétett fogyasztói értékelések valósságára és kiegyensúlyozottságára. Tilos például a termék népszerűsítése érdekében valótlan fogyasztói értékelést vagy ajánlást adni, mást megbízni ezzel, illetve tiltott az amúgy hiteles fogyasztói értékelések valótlan bemutatása.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tájékoztatás szerint tilos az automatizált viszonteladói jegyvásárlás. A körülményektől függetlenül jogsértőnek minősül a rendezvényekre szóló jegyek viszonteladása, ha azokat az eladó automatizált eszközökkel vásárolta meg, hogy megkerülje az egy személy által megvásárolható jegyek számára vonatkozó korlátozásokat, vagy a jegyvásárlásra alkalmazandó bármely más szabályt.

Címkék:
vásárlás, akció, árak, gvh, fogyasztóvédelem, kedvezmény, oksz, gazdasági versenyhivatal, vásárló, fogyasztók,