Így veszik rá a cégek a vásárlókat, hogy többet költsenek: ez a trükk 2022-ben is működik

Pénzcentrum2022. február 6. 15:10

Az online vásárlással automatizált lett a rendszer, a korábbinál jóval kevesebb értékesítőre van szükség, miközben a cégek ajánlatadása is idejét múlttá vált, ami szinte észrevétlenül az ügyfélkör beszűkülését eredményezheti.

Kasza Tamás értékesítési szakértő szerint 2022-ben azok a vállalatok viszik el a vevőket, akiknek a legtöbb anyaga van fent az interneten. A vásárlók ma már ebből szűrik le, ki számít szakértőnek. Mint mondta, éppen ezért sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a márkaépítésre, hogy kialakuljon a márkahűség, a preferencia, így egy-egy termékért, szolgáltatásért akár 30 százalékkal is több pénzt lehet elkérni.

Az értékesítési piac már a koronavírus-járvány előtt elkezdett gyökeresen megváltozni, a pandémia okozta válsághelyzet viszont a legtöbb vásárlót az online térbe terelte, ami még inkább felerősítette ezt a trendet. Az értékesítési szakértő szerint ugyanaz történt most ebben a szegmensben, mint az első kávéautomaták megjelenését követően az országban.

A legtöbben sokáig nem merték bedobni a pénzt, mert tartottak attól, hogy a gép nem ad kávét, esetleg elromlik, vagy rossz az ital minősége. Csakhogy eljött az a pont, amikor megszokták az emberek az újat, mert lehet, hogy vannak hátrányai, de nem kell sorban állni érte. Idővel persze a kávéautomaták termékei is javultak, és teret hódítottak maguknak az egész világon. Hasonló zajlik most a szemünk előtt, az online vásárlással automatizálták a rendszert, így sokkal kevesebb értékesítőre van szükség

– magyarázta. Mint fogalmazott, azoknál a termékkategóriáknál, ahol az online felületen nem lehet eloszlatni a felmerülő kétségeket, félelmeket, továbbra is szükség lesz személyes értékesítőkre. Ugyanakkor már most is érezhető a hétköznapokban, hogy azok a cégek viszik el a vevőket, akiknek a legtöbb anyaga van fent az interneten, ezáltal érzi szakértőnek őket a vásárlói közeg.

Az árakon is látszik a branding hiánya

Kasza Tamás szót ejtett arról is, hogy az emberek impulzus alapján hozzák meg a döntéseiket, többségében nem tudatosan vásárolnak, a legolcsóbbat akarják megvenni.

Néhány etikátlan vállalat azzal próbálkozik, hogy az árajánlatban hazudik, a rejtett költségeket nem tüntetik fel, így az ügyfél számára később már nem lesz visszaút, ki kell fizetnie azokat is. A másik oldalon viszont, akik etikusan beletesznek mindent az ajánlatukba, végignézik, ahogy az orruk elől viszik el a potenciális vásárlókat

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

– hívta fel a kettősségre a figyelmet a szakértő, aki azt tanácsolja a cégeknek, hogy fordítsanak sokkal nagyobb figyelmet a márkaépítésre, hogy kialakuljon a márkahűség, a preferencia. Mint mondta, ha valaki a brandinggel nem tudja megindokolni a termék, szolgáltatás árát, akkor egy bizonyos összeg felett nem fog költeni rá a vevő, inkább olcsóbb alternatíva után néz az interneten. Így minimális lesz a piaci árrés, pedig a megfelelő márkaépítéssel akár plusz 30 százalékos profitot is lehetne érvényesíteni.

Mit tehet a vevő az átverés ellen?

A vásárlóknak azt üzente, hogy mindig nézzenek utána a közösségi médiában, milyen értékelések érkeztek az adott cégre és a kiválasztott termékre.

„Ahogy szállásfoglaláskor is összehasonlítjuk a véleményeket, úgy egy-egy használati tárgynál is megtehetjük ezt. Ha sok a vélemény, akkor a közösségi média jellemzően nem téved. Nagy értékű vásárlásnál érdemes keresni egy ismerőst, aki már megvette, és megnézni élőben, milyen minőségű a termék, milyen volt a szolgáltatás kivitelezése” – zárta szavait Kasza Tamás.

Címkék:
vásárlás, online vásárlás, termék, online rendelés, shopping, márkahűség,