Nincs új a nap alatt: ezt vásárolják dögivel a magyarok az interneten is

Pénzcentrum2021. szeptember 16. 13:01

Irdatlan pénzköltés megy hazai és a külföldi webáruházakban egyaránt. Első félévben 1.278 milliárd forintot a fotel kényelméből költöttünk el, 16%-kal többet, mint korábban. És ennek a pénznek 40%-át külhonos webáruházban vertük el. A legnagyobb szelet persze a weben is a boltos cucc.

Az MNB közzétette a 2021-es pénzforgalmi beszámolóját, amiből szépen kiolvasható sok más mellett a webes költekezés mikéntje is. Elöljáróban azonban a szokásos rendcsinálással nyit a blokkk.com közleménye.

10-12% a webköltekezés aránya

Egy esztendőben, így 2020-ban 22-23 ezer milliárd forintot költöttünk el úgy mindenfélére a boltokban és a különféle szolgáltatóhelyeken (hivatalosan a háztartások fogyasztási kiadásai címén). A webáruházak reklámban nagyon jók, ha csak rájuk figyelnénk, akkor akár úgy is tűnhetne, mintha minden fillérünket a weben költenénk el.

De hát ez nagyon nincs így, még a webáruházak fergeteges tempója mellett sem, hiszen az összes webköltekezés 2020-ban 2.324 milliárd forint volt, ami a családi kasszáknak éppen 10%-a. És a boltos világban is az éves mérleg 12%-os részesedést mutat, tehát pénzünk döntő részét a hagyományos szolgáltatóhelyekre elbandukolva költjük el. Ennek ellenére azért szépen húz a magyar webpiac.

Veszettül vertük a billentyűzetet

2021 első félévében 60 millió alkalommal vásároltunk a weben (ennyi a webes vásárlások száma), 2020 egészében pedig 105 millió alkalommal. Úgy tűnik ráadásul, a boltos kalandozással nem hagyunk fel, hiszen külföldi webáruházakból 2021 első félévében 46 millió, 2020 egészében pedig 83 millió alkalommal vásároltunk. Nem olyan vészes a különbség és ehhez már nem kell a drága benzin sem.

A fizetésikártya-elfogadó hálózatban az MNB 28 ezer internetes elfogadóhelyet tart nyilván. Ebben nem csak a hagyományos boltos árucikkeket, hanem a különféle szolgáltatásokat a weben kínálók is benne vannak, például vendéglők, szálláshelyek - írja közleményében a blokkk.com. (A weben jellemzően bankkártyával fizetünk, főleg járványosban, de egyébként is szeretik előre elkérni a pénzt. Így persze könnyebb.)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem számít sokat, hogy egy webáruház merre is van

Főleg, ha ki is szállítják a megrendelt portékát, persze az átvevő pontosdinak, vagy a csomagpontoknak is megvan a maga előnye, hiszen nem kell lesni, mikor jön a futár. A webáruházas költekezés persze sokféle szolgáltatásra kiterjed, a pizzától kezdve a repülőjegyig, a zoknit nem elfelejtve.

A legnagyobb szelet a weben a hagyományos bolt áruköre, élelmiszer, iparcikk, aminek súlya 70%-ról - nem véletlenül - 80%-ra nőtt. A nyitvatartás korlátozása, vagy éppen a sok boltzár miatt nem is lehetett bármikor turkálni a boltban, azért ezt is mérlegelni kell ebben.

És hát szépen vásárolunk a külhonos webáruházakból is, bár arányuk valamelyest soványodott, ami úgyszintén járványhatás, hiszen a szállítások időnként akadoztak is. De így is 40%-ot közelített az össz webes vásárlásokon belül az idegen webáruházas költekezés:

Címkék:
webshop, költekezés, online vásárlás, boltok, külföldi webshopok,