Mélyen a zsebükbe nyúlhatnak az angliai magyarok: ezt nem két fillér elintézni

Pénzcentrum2019. augusztus 21. 11:32

A Pénzcentrumon rendszeresen megválaszoljuk a Google pénzügyekkel kapcsolatos keresési javaslatait, melyek akkor jelennek meg a keresőmező alatt, ha valamilyen pénzzel kapcsolatos szóra vagy szóösszetételre keresünk rá. A tegnapi nemzeti ünnepre való tekintettel ezúttal a "mennyibe kerül egy magyar" kezdetű leggyakoribb kereséseknek jártunk utána.

A Google egyik hasznos funkciója az autofill, vagyik automatikus kitöltés: amikor elkezdünk szavakat gépelni a keresőmezőbe, a böngésző máris javaslatokkal áll elő, amelyeket megjelenít a keresőmező alatt. A keresőmotor saját magunk és mások által elvégzett korábbi keresések, valamint a már begépelt szavak alapján jelennek meg. 

Már több alkalommal megválaszoltunk pénzügyekkel kapcsolatos keresési javaslatokat, ide kattintva megtalálhatod az összes hasonló cikkünket, most pedig a "mennyibe kerül egy magyar" szerkezetre adott javaslatok voltak soron.

Mennyibe kerül egy magyar film?

Még átlagot is nehezen lehetne vonni a magyar filmek elkészülésének költségeit illetően, hiszen a gyártási költségekben, a filmalapos támogatások összegében és a valójában ráfordított összegekben is hatalmas eltérések mutatkoznak. A gyártási költségek például jelentősen magasabbak egy olyan film esetében, mint a 2017-es Kincsem, a korhű jelenetekkel, betanított lovakkal és CGI-trükkökkel készült nagyszabású történelmi-romantikus vígjáték esetén. A Kincsem 2 milliárd forint támogatást kapott, de a ténylegesen felhasznált összeg a film elkészüléséig a 3 milliárdot is elérheti.

Amíg az Oscar-díja Saul fia (2015) nem igényelt akkora költségeket a gyártás során, így 310,6 millió támogatást nyert el, és nagyjából 450 millió forintból készült el - míg a tavalyi Napszállta már 8,9 millió euróból készült. Összehasonlításként a tavalyi egészen egyedi magyar animációs film, a Ruben Brandt, a gyűjtő 1 milliárd 180 millió forintból készült: az animációs technológia jelentősen megdrágítja egy film elkészítésének költségeit. 

A Magyar Filmalapnál nagyjából egy átlagos támogatás összege (pl. a Testről és lélekről, Apró mesék, A martfűi rém esetén 400-500 millió forint.

És természetesen ott vannak a sokkal kisebb költségvetésű "szerelemprojektek", mint a szintén tavalyi Rossz versek, amely kb. 230 millió forintból készült - viszont Reisz Gábor korábbi filmjére mindössze nagyjából 7 milliót költöttek hivatalosan. A ráfordított összeg azért annyival kisebb, mert a film létrejöttéhez rengeteg nem anyagi jellegű segítség járult hozzá. Például az Oscar-díjas magyar kisfilm a Mindenki (2016) is 8 millió forintból készült, pedig a játékideje 25 perc, hiába hasonló az összeg, teljesen más viszont a felhasználás. Mivel minden film egyedi alkotás, a költségek is sokféleképpen oszlanak meg, tevődnek össze, ezért is nehéz pusztán az egyes filmek költségvetése alapján átlagot vonni: ennyibe kerülnek a magyar filmek.

Mennyibe kerül egy autó magyarországi forgalomba helyezése?

Ha külföldről hozol be kocsit, az után a többi mellett regisztrációs adót kell fizetni. Ennek mértékét a NAV állapítja meg, és a következőktől függ: benzines, dízel vagy hibrid a kocsi? Mikor helyezték először forgalomba, Magyarországon mikortól használnád, mekkora a motorja, és milyen a környezetvédelmi besorolása. Minél nagyobb, és újabb kocsit hozol be, annál magasabb a regisztrációs adó.

A hibrid autók után egységesen 76000 forint az adó mértéke, a kizárólag elektromos motorral működő autók esetén pedig 0 forint.

Ha ezt befizetted, mehetsz az okmányirodába, ahol még 6000-6000 forintot kell leszurkolni a törzskönyvért és a forgalmiért, 8500 forintot az új rendszámtábláért, illetve a vagyonszerzési illetéket is ki kell fizetni, ami szintén sok mindentől függ, de jellemzően több tízezres tétel. Plusz, ha nem volt érvényes műszaki a kocsin, akkor azért is legalább 16 ezer forintot kell fizetni. Fontos még, hogy az átírás előtt mindenképp kell kötni kötelező biztosítást az autóra.

Mennyibe kerül egy liter benzin Magyarországon?

Pénteken még tovább csökken a benzin literenkénti átlagára bruttó 3 forinttal, így annak átlagára 376 forintra változik a hazai kutakon. A gázolaj ára most nem változik, az átlagár marad 390 forint - számol be a holtankoljak.hu. Péntektől azonban változásra kell számítani: a benzin literenkénti ára bruttó 2 forinttal csökken, a gázolaj ára viszont bruttó 3 forinttal emelkedik literenként. Így az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak: 

  • 95-ös benzin: 374 Ft/liter
  • Gázolaj: 393 Ft/liter

Mennyibe kerül a magyar autópálya matrica?

A D1-es kategóriájú (maximum 3,5T megengedett legnagyobb össztömegű személygépkocsi, mely maximum 7 főt szállíthat a vezetővel együtt) gépjárművek esetében a heti (valójában 10 napos) matrica 3500 forintba kerül, a havi 4780 forintba, az egy évig érvényes 42 980 forintba, és az éves megyei pedig 5000 forintba.

Mennyibe kerül a magyar állampolgárság?

A magyar állampolgárságról az 1993. évi LV. törvény rendelkezik. Nem magyar állampolgár az úgynevezett honosítási eljárás során válhat magyar állampolgárrá. A kérelmet a fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatalaiban, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban, illetve a Kormányablakokban lehet benyújtani.

A vizsgadíj a mindenkori legkisebb havi munkabér 50 százaléka, amely 2019-ben 149 ezer forint, így a vizsga díja 74 500 forint.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mennyibe kerül egy útlevél?

Nagykorú kérelmező részére egy rendes eljárásban (20 napon, illetve ha a kérelem és mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján a tényállás tisztázott, 8 napon belül) elkészített útlevél 

  • 5 éves érvényességgel 7 500 forint
  • 10 éves érvényességgel 14 000 forint
  • 1 éves érvényességgel 2 500 forint.

Emellett egy 6 év alatti gyermeknek 3 évig érvényes igazolvány 2 500 forintba, egy 6-12 évesnek egy 5 évig érvényes okmány szintén 2 500 forintba, míg egy 12-18 évesnek ugyanennyi időtartamra ugyancsak 2 500 forintba kerül rendes eljárásban egy útlevél.

A rendes eljárás mellett természetesen lehetőség van gyorsított eljárással is magyar útlevélhez jutni, ami a következő díjszabás alapján történik:

  • Soron kívüli (7 napon belüli) eljárás igazgatási szolgáltatási pótdíja 19 000 forint
  • Sürgősségi (3 napon belüli) eljárás igazgatási szolgáltatási pótdíja 29 000 forint
  • Azonnali (24 órán belüli) eljárás igazgatási szolgáltatási pótdíja 39 000 forint.

Bármelyik gyorsított eljárásról is legyen azonban szó, azt fontos leszögezni, hogy a gyorsítás pótdíját az alapdíjon felül kell megfizetni igényléskor!

Mennyibe kerül a magyar útlevél Londonban?

A londoni magyar nagykövetség tájékoztatása szerint új magyar útlevél iránti igényt főszabály szerint a magyarországi járási okmányirodákban vagy a Központi Okmányirodában kell benyújtani. Akinek erre persze nincs lehetősége, az igényelhet a nagykövetségen is útlevelet ennek azonban szigorú szabályozása és nem mellesleg borsos költsége is van. A külföldi igénylés díja ugyanis a magyarországi útlevélhatóság illetékéből, valamint konzuli közreműködői díjból áll, amely összeget teljes egészében debit kártyával kell kiegyenlíteni. 

Magánútlevél esetén a konzuli illetéknek sok formája van, de például 18 év alatti kérelmezőnek 44 angol font, de egy 18-65 év közötti kérelmezőnek, 10 éves érvényességgel 76 fontba kerül az igénylés, de ha a korábbi okirata megrongálódott vagy elveszett, és ezt szeretné pótolni akkor már 115 fontot kell pluszban kiperkálnia. A teljes konzuli illetéklista itt található. 

Az igénylőknek azt is fontos tudni, hogy a nagykövetségen igényelt útleveleket nem lehet gyorsított eljárásban kérni, ráadásul az elkészült iratokat meghatározott időközönként küldik meg Magyarországról. Ezért arra az igénylőnek a hivatalos tájékoztatás szerint 5-8 hetet is várnia kell.

Mennyibe kerül egy magyar vizsla?

A magyar vizsla az egyik legkedveltebb kutyafajta Magyarországon. Ez nem is véletlen, hiszen a legtöbben úgy vélik, hogy a fajták közül az egyik legintelligensebb, továbbá, hogy a gazdájához rendkívül hűséges. Arról nem is beszélve, hogy egy vérbeli magyar fajtáról van szó. Ezzel az ebbel tehát nehéz mellélőni, arra viszont a leendő gazdinak mindenképpen gondolnia kell, hogy a magyar vizslának óriási a mozgásigénye, és bármilyen körülmények között tartsa is az ember napi minimum 2x1 óra sétával kell számolni a fajta esetében, hogy a kutya energiát le tudjuk vezetni. 

Az pedig, hogy mennyibe kerül egy magyar vizslakölyök rendkívül sok mindentől függ, de általánosságban azt lehet mondani, hogy 80-120 ezer forint körül mozog ma egy kölyök reális ára - írja a magyarvizsla.infol.hu. Ennél persze olcsóbban is juthatunk kölyök kutyusukhoz, így akár 30-40 ezer forintért is vásárolhatunk kutyát, ám ilyen ár mellett valószínűleg kell majd még a kutyára költeni. Ha például nem kennelek oldalán, hanem adok-veszek portálokon böngészünk, akkor a legtöbb ebet 25-60 ezer forint között hirdetik. Fontos azonban felhívni a figyelmet, hogy aki kutyavásárlásra adná a fejét, az kétszer is gondolja meg, milyen forrásból vásárol, esetleg, hogy nem-e fogadnak inkább örökbe egy állatot.

Címkék:
vásárlás, benzin, útlevél, rendszám, google, film, angliai magyarok, google killer, autópálya matrica, autópálya matrica megyei, autópálya pótdíj, vagyonszerzési adó, használt autó kereső, magyar oscar,