A drogériák nagy trükkje: így húzzák le a magyar nőket?

Pénzcentrum2018. augusztus 3. 05:25

Néhány éve bejárta a világot az úgynevezett "pink adó" híre, hatalmas felháborodást kiváltva: e szerint számos olyan árucikk van a piacon, főleg a drogériák termékei, melyek csak azért, mert elsősorban nők által használt termékek, többe kerülnek. Annak idején a Pénzcentrum is talált olyan Magyarországon is forgalmazott árucikket, melyhez nem sokkal ugyan, de pár százalékkal magasabb összegért lehetett hozzájutni, mint a nagyjából azonos, ám férfiaknak szánt árukhoz. De vajon mi a helyzet három évvel első a témába vágó cikkünk megjelenése óta? Nőtt a szakadék például a rózsaszín és a kék borotva ára között?

A "pink tax", azaz rózsaszín adó, minden olyan terméket érint, melyhez az üzletekben kizárólag azért juthatunk hozzá drágábban, mert nők számára készültek. Persze nem feltétlenül pink, vagyis rózsín színű termékekről van szó. A The Times brit lap 800 termék árát elemezte és hasonlította össze. Arra jutott, hogy a női kozmetikumok, ruhák, de még a tollak és az öngyújtók is drágábbak, mint a férfiaknak szánt vagy uniszex, gyakorlatilag egymással teljesen azonos produktumok.

2015-ben számos női árucikk drágábban volt kapható, mint amit a férfiaknak készítettek: azonos márkájú, minőségű női dezodorokért, samponokért, testápolókért, eldobható borotvákért valamennyivel többet kellett fizetnünk. Az akkori árazási stratégiák szerint ez a jelenség nálunk annyira nem volt látványos, de azért szép számmal akadtak különbségek - ahogy azt a Pénzcentrum is megírta.

Nem csak a nők fizetnek többet

2018 júliusában ez a különbség első ránézésre szinte megszűnt. Némi keresgélés után viszont találtunk jó néhány esetet, amikor a női termékek többe kerültek. Igaz, arra is bőven van példa, hogy egy férfiaknak szánt termék kerül többe.

Az Auchan webshopján is találtunk olyan terméket, ahol a kislányoknak szánt tusfürdő valamivel (igaz, nem sokkal) többe kerül, mint a kisfiúknak szánt áru.

A DM-ben viszont épp a Labello Active for Men termék kerül többe:

A Tescóban a Wilkinson Sword Extra2 termékleknél is van különbség, és érdekes módon ez esetben is a férfiaknak kell többet fizetniük, ha meg szeretnék vásárolni az 5 darabos borotvacsomagot. Ez ugyanis 799 forint, míg a nőknek készülő termékek 719 forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kovács Bence okleveles közgazdászt, vállalati marketing szakértőt kérdeztük, hogy vajon marketing szempontból a nők könnyebb célpontot jelentenek-e? Szerinte azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen minden üzlet számára teljesen logikus törekvés, hogy a fogyasztóktól a lehető legmagasabb árat kérje el, amit még hajlandóak kifizetni. Ezért léteznek régóta különböző taktikák, amelyekkel arra törekednek, hogy minél magasabb árat tudjanak elkérni. Csoportokat különböztetnek meg, és az egyes csoportoktól más és más árat kérnek el. Ez az árdiszkrimináció. Ennek több típusa is van a gyakorlatban, sőt, nagyon gyakran keverve alkalmazzák őket. Legegyszerűbb példája a moziban kapható diák és felnőtt jegy. A diákjegy azért kedvezőbb árfekvésű, mert a cégek tudják, hogy a nekik alacsonyabb a fizetési hajlandóságuk.

A pink adó esetében az történik, hogy egy terméket testre szabnak a női fogyasztók számára, és magasabb árcédulát ragasztanak a rózsaszín árukra, mivel azt feltételezik abban a pillanatban, hogy 

a nőknek magasabb a fizetési hajlandósága az adott terméket illetően.

Ezek régóta létező, teljesen hétköznapi stratégiák, csak az utóbbi években lett belőlük hír, elnevezték, és kapott egy címkét.

Címkék:
adó, nők, marketing, árképzés, drogéria, rossmann magyarország,