Pénzcentrum • 2013. december 7. 08:07
Bár a nyugat-európai sajtó szerint a budapesti az egyik legolcsóbb karácsonyi vásár, sok magyar látogató valószínűleg igencsak drágának találja a Vörösmarty téren felállított pavilonok kínálatát. A Pénzcentrum.hu megnézte, mennyibe kerül a sült kolbász, a forralt bor, vagy épp a kürtőskalács a legnépszerűbb magyar karácsonyi vásárban.
Az angol Daily Mail című lap nemrég 12 európai város karácsonyi vásárát rangsorolt az ottani árak, a szállás és a repülőjegy-ár alapján. Tavaly Tallinn volt az első, idén viszont Budapest győzött.
A brit posta idei karácsonyi vásári barométere szerint Budapesten igen kedvezőek az árak egy karácsonyi vásári hétvége eltöltéséhez. Rendkívül jó áron lehet például kávét vásárolni, de a forralt bor is az olcsóbbak közé tartozik.
Természetesen a Pénzcentrum.hu is megnézte, valóban ilyen alacsonyak-e az árak a Vörösmarty téren. Mi azonban nyilvánvalóan nem a tehetős brit turisták, sokkal inkább a magyar átlagvásárló szemszögéből figyeltük az élelmiszer-árakat. Nos, talán senkinek nem okozunk nagy meglepetést, ha azt mondjuk: idén is drágasággal találkoztunk. Tegyük hozzá rögtön, hogy az árakba a környezetet, a hangulatot, egyszóval az élményt is beleszámolhatjuk - így pedig már érthetőbb, miért kerül 1 500 forintba egy kürtős kalács.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)