Pénzcentrum • 2013. október 7. 10:32
Ritkán láthatunk olyan felvételeket, amelyek hajszálpontosan mutatják az ATM-es készpénzfelvétel veszélyeit, pontosabban azt, hogyan próbálják meglopni a gyanútlan ügyfeleket.
Érdekes felvételek járták be az európai sajtót a napokban. A képeken az látszik, hogyan próbálják meg a bűnözők meglopni a gyanútlan készpénzfelvevőt egy párizsi bankjegykiadó automatánál.
A trükkhöz hárman kellenek: egy férfi, aki megzavarja az ATM-nél pénzt felvevő ügyfelet, aki elfordul tranzakció közben. A mellette álló nő eközben egy szempillantás alatt elveszi a pénzt, amit az automata kiadott. Harmadik társuk - magát koldusnak álcázva- a bankjegykiadó szélénél ül: ő tölti be az őrszem szerepét.
A banda ezúttal azonban nem járt sikerrel: a férfi észrevette a trükköt, és megakadályozta, hogy ellopják a pénzét - igaz, a csapat hölgytagja még egyszer megpróbált a pénzért nyúlni, de társaival pillanatokon belül elszaladtak.
A rendőrök szerint valószínűsíthető, hogy kelet-európai bűnözőkről lehet szó, az európai városokban sok hasonló banda működik, sőt, vannak, akik a fapados járatokkal naponta utaznak Romániából Párizsba vagy Londonba.
Mire figyeljünk?
Mielőtt kártyánkat elővesszük, nézzünk körül, hogy ne álljon senki közvetlenül mögöttünk. Győződjünk meg róla, hogy nem látunk-e az automata közelében gyanúsan viselkedő személyeket. Lehetőleg olyan ATM-et használjunk, amit ismerünk. A bankok előterében kihelyezett (zárt térben levő) automaták biztonságosabbak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Vadásznak a magyar nyugdíjasok pénzére - KATTINTS!
Gyanakodjunk,
ha az automata használata közben (különösen, ha a kártyát nem adta ki a
gép), egy idegen nagyon segítőkésznek bizonyul, még ha banki
alkalmazottnak adja ki magát, akkor is! Még véletlenül se adjuk ki a
kezünkből a bankkártyát és ne áruljuk el a PIN kódunkat! A készpénzfelvételnél vannak olyan alapvető szabályok,
amelyeket érdemes betartani: fontos, hogy a PIN kód megadásakor takarjuk
el a kezünkkel a klaviatúrát.
Veszély! Lenyúlják a banki ügyfelek pénzét: itt a régi-új trükk
Nagyon fontos, hogy figyeljünk oda, ne együnk hamburgert, ne telefonáljuk miközben készpénz veszünk föl az automatából. Előfordul, hogy a bűnözők megfigyelik azt az embert, aki szétszórt a tranzakció lebonyolítása közben: egyik kezében egy táska, a másikkal telefonál, közben beüti a PIN kódot - ez szinte a legjobb terep ahhoz, hogy egy kártyabirtokost megtévesszenek. Létező módszer az is, hogy az ügyfélnek szólnak, hogy leejtett valamit, miközben az ATM éppen adja vissza a kártyáját vagy adja ki a pénzt. Elég egy pillantást vetni a földre, hogy tényleg van-e ott valami, esetleg fel is venni azt a bankjegyet, amit ők tettek oda, és közben egy harmadik ember elszalad a kártyával vagy a pénzzel. Ugyanakkor abban a pillanatban, amikor az ügyfél már készpénzzel rendelkezik, egy újabb támadási felületet nyit - kifigyelhetik, kirabolhatják. Többek között ezért a legjobb a kártyát inkább vásárlásra használni, mint készpénz felvételre.