Pénzcentrum • 2012. július 3. 19:24
Úgy tűnik, a Microsoft szemet vetett az Apple hatékony módszereire, és a Windows 8 bevezetésével minden eddigi rekorot meg szeretne dönteni. A redmondi szoftvercég bejelentette, hogy a Windows 8 Pro frissítőcsomagja 2013 január 31-ig csupán 39,99 dollárba kerül majd, amennyiben a fájlokat az internetről töltjük le. Ha fizikai adathordozón szeretnénk megszerezni a telepítőt, akkor 69,99 dollárt kell kifizetnünk érte -írja az Index.
A magyar árakat még nem ismerjük, de az egészen biztosan jóval kezvezőbb lesz a Windows 7 Home Premium upgrade csomagnál, ami boltban legalább 30 ezer forintba kerül. Még akkor is olcsóbb, ha a szokásoknak megfelelve Európában 40 euróra kerekítik fel a 40 dollárt, amivel 12 ezer forintra jön ki a frissítés ára. A felhasználók egyébként Windows XP-ről is frissíthetnek, nem csak az újabb Windows 7-ről vagy Vistáról.
Ezzel az árral a Microsoft könnyen bebiztosíthat magának egy jól kommunikálható rekordot. Nem tűnik túlzásnak, hogy az első napon több tízmillió eladott licenc is összejöhet, hiszen a Windows különböző verzióit világszerte milliárdnyian használják, és csak akad köztük 1-2 százaléknyi hű rajongó, akik rohannak majd megvenni az új verziót.
Fejlesztőket fognának
Az olcsó Windows sok - akár rekordot jelentő - felhasználót hozhat, ami azért is fontos a Microsoftnak, mert be akarja bizonyítani, hogy érdemes alkalmazásokat fejleszteni a Windows 8 szoftverboltjába. A fejlesztőket pedig egyetlen dolog érdekli: hány millió felhasználót érnek el?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Microsoft a most elérhető Windows 8 Release Preview próbaverzióban már bemutat néhány mintaalkalmazást, amit a kiválasztott partnereivel fejlesztett ki. A magyarok műhelyéből már kilenc alkalmazás került ki, amelyek közt vannak hazai piacra gyártott appok, mint az 576 kbyte magazin gamer szakújság és az Alexandra könyvolvasó. De megtalálhatók a nemzetközi sikerre törekvő magyar fejlesztések is, mint a Pastrami étterem együttműködésével elkészített Videorecepies.com videós szakácskönyv, a Global Soccer focialkalmazás és a Kinect-szerű vezérléssel irányítható FitBall nevű játék.
Ezek a cégek persze a Microsoft támogatását élvezik, és a szoftvercégnek azért van szüksége ezekre az alkalmazásokra, hogy a Windows 8 szoftverboltja ne üresen kerüljön a felhasználó kezei közé. A későbbiekben már a potenciális vásárlók milliót kell felmutatni a fejlesztők meggyőzéséhez, hogy Windows 8-ra fejlesszenek, és ne valami másra.