Fillérekért vásárolnak nálunk a román fizetésekből

Pénzcentrum2011. december 10. 16:05

Tömegével érkeznek Romániából bevásárló turisták hazánkba, ugyanis becslések szerint akár 25 százalékkal olcsóbban tudank bevásárolni Magyarországon, mint otthon. A legtöbben édességet, játékokat, valamint mosószert vesznek.

A határmenti román településeken már szinte hagyomány, hogy aki csak tud, Magyarországra jár bevásárolni - írja a kronika.ro hírportál. A hírek szerint ugyanis, ha egy élelmes, határon túl élő bevásárló turista egy-két hétre előre megveszi a szükségeseket, akkor annyi pénzt megtakaríthat, hogy még az autó által elhasznált üzemanyagot beleszámítva is több pénze marad végül, mintha otthon vette volna meg ugyanazt.

Ezt kihasználva számos kereskedő, és piaci árus is hazánkban szerzi be az otthon eladásra kínált portékát. Még úgy is megéri nekik az üzlet, ha a saját hasznukat és a szükséges adókat rászámolják a vételárra.

Elsősorban az élelmiszeren lehet spórolni: a magyar gyártmányú tej eleve félárban van a Romániában kaphatóhoz képest, de ugyanez elmondható a borról és egyéb alkoholos italokról is. Nagy keletje van a leveskockáknak, ételízesítőknek is. A fűszerkeverékek mellett leginkább a tipikusan magyar ételeket, a Sport szeletet, Boci csokit, Gulyáskrémet és egyebeket keresik.

Természetesen a dohányáru és a ruhanemű is a slágertermékek között van, s a téli ünnepek közeledtével a különböző ízesítésű szaloncukroknak, illetve a könyveknek is nagy a keletje.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék: