Szexre utaló trágár kifejezések a TV2-n - százmilliós büntetés

Pénzcentrum/MTI2010. december 16. 16:58

Összesen már százmillió forintnyi büntetésnél tart a TV2 az "Édesnégyes" című műsorával kapcsolatban, annak sorozatos törvénysértései miatt, derül ki a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtöki közleményéből.

Legutóbb a Médiatanács szerdai határozatában 25 millió forintos büntetést állapított meg, valamint még novemberben 19 millió, múlt heti döntésükben pedig 56 millió forint fizetésére kötelezte a csatornát. A három büntetést összeadva már százmillió forintot kell fizetnie a csatornának a csupán pár hónapot megélt műsor miatt, ami a hatóság szerint rendszeresen megsértette a médiatörvény gyermekek védelmében hozott jogszabályait.

Az NMHH még szeptemberen indított vizsgálatot a TV2-vel szemben a csatorna "Édesnégyes" című, akkoriban hétköznap 19 órai kezdettel futó műsorával kapcsolatban. Akkor azt írták, számos nézői panasz érkezett hozzájuk a műsor egyes epizódjaira vonatkozóan, melyek elsősorban a műsorban elhangzó trágár kifejezéseket panaszolják, illetve azt, hogy a jelenetek folyamatosan és közvetlen módon utalnak a szexualitásra.

Az NMHH kifejtette, hogy a szóbeli és fizikai agresszió, amit a közönségmérések szerint alkalmanként több mint félszázezer négy és tizenhét év közötti gyermek látott rendszeresen, súlyosan károsíthatta a gyermekek pszichológiai fejlődését.

 

Címkék:
médiatanács,