Demján: magyar hipermarketeket kell létrehozni

Magyar Nemzet2010. november 11. 09:32

A mai versenyhelyzetre való tekintettel magyar hipermarketeket kell létrehozni, akár több bolt csatlakozásával - jelentette ki Demján Sándor a Coop létrehozásának 15. évfordulóján tartott ünnepségen. A hazai tulajdonú vállalkozások fontosságáról Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt a találkozón.

A válság csak az erős, újulásra képes vállalkozásokat hagyta életben - hangzott el az ünnepségen. Demján Sándor kihangsúlyozta, hogy a kormánynak támogatnia kellene a cégeket a termeléstől a feldolgozáson át az értékesítésig. Mindenféleképp olyan termelési rendszerre lenne szükség, ahol a magyar termék mind árban, és mind minőségben is versenyképes.

A magyar tulajdonban lévő Coop jelen van az ország szinte valamennyi pontján, több mint 1650 településen 3000 üzlet várja a vásárlókat. Emellett a legtöbb embert foglalkoztatja a kistelepüléseken, dolgozóinak létszáma eléri a 32 ezer főt. A boltokban lévő áruk 85%-a Magyarországról származik.

A válság hatására alapjában változtak meg a fogyasztók vásárlási szokásai, az érzelmi döntés helyére az ésszerű döntés lépett, derült ki a legfrissebb elemzésről. Ráadásul a megemelkedett törlesztő részletek miatt, a hitelek törlesztésére koncentrálunk jobban, továbbá a családok a biztonsági tartalékokról sem feledkeztek meg.

Orbán Viktor a magyar tulajdonban álló vállalkozások fontosságára is felhívta a figyelmet, ugyanis a nemzetközi versenyben az ország csak akkor tud részt venni, ha adott a megfelelő tőke, tulajdon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címkék: