Pofátlan tolvajok a magyar boltokban - milliárdos kárt okoznak

Pénzcentrum2010. október 19. 11:02

Lopás bűncselekmény megalapozott gyanújával indult büntetőeljárás azzal a két elkövetővel szemben, akik ruházati termékekkel a ruháik alatt és táskáikban fizetés nélkül akart távozni egy szegedi üzletből múlt pénteken. Magyarországon tavaly akár a 100 milliárdos nagyságrendet is elérhette az áruházi lopásokból eredő kár.

Az egyik szegedi hipermarket ruházati áruházában lettek figyelmesek a biztonsági szolgálat emberei arra, hogy több ruhadarab hiányzik, illetve a próbafülkében eltávolított áruvédelmi jelzők találhatóak. Gyorsan a tolvajok nyomába indultak, akiknek fizetés nélküli távozását meg is akadályozták, majd értesítették a rendőrséget. A bejelentést követően helyszínre érkező járőrök perceken belül elfogták a cselekmény elkövetésével gyanúsítható felnőtt férfit, illetve fiatalkorú fiút.

A lopások elleni védekezés milliárdokba kerül

Magyarországon tavaly akár a 100 milliárdos nagyságrendet is elérhette az áruházi lopásokból eredő kár. Durván az európai kereskedők profitjának 1,5-2%-a veszik oda az áru eltűnése okán. A vevői visszaélések miatt bevezetett biztonságtechnikai fejlesztésekre és eszközökre ezért több milliárd euró összeget költenek a cégek évente a kontinensen.

Egy-egy biztonsági rendszer kiépítése az alkalmazott technikák sokféleségétől, azok típusától és az áruház méretétől függően változik. Egy közepes méretű (5000 négyzetméter) áruház kasszasorának elektromágneses kapukkal történő ellátása 15-20 millió forintba is kerülhet. A hipermarketek kijárati és kasszasori védelme pedig meghaladhatja az 50 millió forintot is.

 

Címkék: