Többé nem titok, mit rejt a csomagolás: tudatos fogyasztó a mobiljával vásárol!

Pénzcentrum2010. március 31. 12:02

Német fejlesztők egy olyan mobiltelefonra telepíthető, vonalkód-ellenőrző szoftvert fejlesztettek ki, melynek segítségével szinte mindent megtudhatunk a polcokon lévő termékekről: mit tartalmaz az étel, szennyezi-e környezetét, de még a gyártó munkavállalókkal való bánásmódjáról is információkat közöl.

A feltaláló, Benjamin Thym mindössze 27 éves, de ötletéért hajlandó volt feladni jól fizető tanácsadói állását, hogy megvalósíthassa az ingyenes mobil-szoftvert. Családja először őrültnek vélte, majd egy évvel később édesanyja is megértette a ötletét, mikor saját telefonján mutatta be működését - írja a német Spiegel magazin.

2007-ben, két barátjával indította el vállalkozását a berlini feltaláló, saját pénzből, majd később EU pénzeket is szereztek ötletük megvalósításához, mellyel a fogyasztói döntést szerették volna megkönnyíteni.

A vonalkódleolvasó mobiltelefonba ültetésével bárki megtudhatja a termék pontos árát, az összetevőket, de a gyártó társadalmi felelősségvállalásról vallott elveit, gyakorlatát is, például azt, hogy miként bánik alkalmazottaival, vagy mennyiben szennyezi környezetét.

A szoftver ingyenesen letölthető a cég saját honlapjáról. A vonalkód leolvasás után megkapható információkat különböző egyetemek kutatásaiból, vállalatértékelésekből, rangsorokból, fogyasztók értékeléseiből, és 18 különféle CSR tanulmányból gyűjtik össze.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A barcoo adatai szerint ez idáig több, mint 500 ezer ember töltötte le a szoftvert, akik segítségével már olyan adatokat is megtudhatnak a boltok polcain található élelmiszerekről, amit sok orvos már évek óta a vásárlói tájékoztatókon szeretne látni: például, hogy mennyi sót, zsírt és cukrot tartalmaz az élelmiszer.

A ma már 29 éves Thym persze nem jótékonyságból hozta létre start-up cégét, hanem pénzszerzés céljából - melyet hirdetésekből, illetve a szoftver segítéségével leellenőrzött, majd valamely webshopban megvásárolt termékek után járó jutalékokból szednek össze. Felmérések szerint ugyanis a vásárlók 40 százaléka tudatos fogyasztónak tartja magát, azonban csak 4 százalékuk viselkedik ennek megfelelően vásárláskor, vagyis a keresleti oldal adott a szoftverhez.

Címkék: