15 éve nem volt ilyen: nem emelik jövőre a BKV-tarifákat!

Pénzcentrum2009. november 26. 13:26

Nem változnak a BKV-tarifák jövőre, a döntött nagy többséggel csütörtöki ülésén a fővárosi önkormányzat. Ilyen 15 éve nem fordult elő. A vízdíj is kisebb mértékben, 4.7 százalék helyett mindössze fél százalékkal emelkedett - számol be az eseményről az Index.

A képviselők döntő többsége csütörtökön megszavazta azt a módosító indítványt, amely szerint 2010-ben is maradnak az idei BKV-tarifák. A tervezett 4 százalékos emelésről több képviselői is elmondta a vitában, hogy nincs értelme, mert a jövő évi menetdíjbevételt csak 0,8 százalékkal, mintegy félmilliárd forinttal növelné meg a lemorzsolódó utasok miatt.

2009.11.19 12:48
Januártól 4 százalékkal emelkednek a BKV tarifái

A díjemelésről szóló vitában az ellenzéki képviselők azt az anyagot is támadták, amelyet Horváth Csaba készített még főpolgármester-helyettesként a BKV gazdasági helyzetének rendezésére. A versidézetekben, sőt locsolóvers-részletekben bővelkedő szóváltásról Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy szenilis csapongásra emlékezteteti, ezért kérte a vita lezárását, amit meg is szavaztak - tudósít az Index.

A döntés előtt felszólalt Bolla Tibor, a BKV gazdasági igazgatója is, aki azt kérte a képviselőktől, hogy ezt a kismértékű, mindössze az inflációt követő 4 százalékos emelést szavazzák meg, mert a BKV-nak félmilliárd forint is nagyon sokat számítana, de nem hallgattak rá.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hosszas vita után a közgyűlés elvetette a Vízművek 4,7 százalékos áremelési javaslatát is, ehelyett mindössze fél százalékkal emelték a díjat. A fél százalék azt jelenti, hogy a jelenleg 180,5 forintos (áfa nélküli) díj egy forinttal, nettó 181,5 forintra nő.

Az egy forintos emelésre azért van szükség, mert ebből képeznek alapot azoknak a vízbázisoknak a védelmére, amelyek nem Budapest területén (hanem például a Szentendrei szigeten) találhatók. A pénzt az érintett települések kapják meg.

Címkék: