Így vásárolunk 2012-ben + videó

Orosz Márton2009. október 15. 04:33

Nem kérdés, hogy a válság megváltoztatta fogyasztási szokásainkat. Kimutatható, hogy nem csak takarékosabbak vagyunk, hanem arra is jobban odafigyelünk, milyen minőséget és mennyiséget vásárolunk. Felmérések szerint a tudatosság megmarad a recesszió után is.

Az IDG nemzetközi piackutató cég legfrissebb felmérése szerint a vásárlók fele gondolja úgy, hogy az elmúlt egy évben kialakult fogyasztói tudatossága megmarad, sőt, erősödik a válságot követően is. Mindössze 5 százalékuk véli úgy, hogy a recesszió lecsengése után kevésbé figyel majd oda, hogy mit/hol/mennyiért vásárol, a megkérdezettek 39 százaléka pedig úgy véli, hogy korábban is tudatosan vásárolt már, így nem szükséges változtatnia.

A felmérés készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy képzelik el az emberek a vásárlást 2012-ben. A válaszadók legtöbbjének szokásai várhatóan jelentősen változnak majd:

A prognózis szerint

29%-uk többet vásárolna diszkontüzletekben
26%-uk többet vásárolna közvetlenül a termelőtől
23%-kal nő a szaküzletekben vásárlók aránya
22%-kal többet vásárolunk az interneten
17%-a a válaszadóknak kevesebbet költ luxuscikkekre

Joanne Denney-Finch, az IDG vezérigazgatója úgy véli, hogy a fogyasztók jóval óvatosabbak lesznek, mint manapság. Ez nem jelenti azt, hogy kevesebbet vásárolnának, csupán jobban odafigyelnek.

A megkérdezettek fele gondolja úgy, hogy jobb minőségű élelmiszereket fogyaszt majd, mindössze 7%-uk számít általános minőségromlásra. Egész egyszerűen a fogyasztók kényszerítik arra az élelmiszeripari cégeket, hogy jobb minőségű termékeket gyártsanak.
Ez a gyártók szempontjából a verseny erősödését jelentheti, ugyanakkor sokkal erősebb lehet a márkahűség, a minőségi termékek iránti elkötelezettség.

Szakértők szerint 2012-re a vásárlók 37%-a láthatóan több helyi, helyben termesztett/gyártott élelmiszert fogyaszt majd, és jelentősen növekszik a fairtrade (azaz méltányos kereskedelemből származó) termékek piaci aránya is. Ráadásul a vevők arra is jobban odafigyelnek majd, hogy egészséges, megfelelően tartott állatokból készült húskészítményeket fogyasszanak.


NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Persze azis lehet, hogy 2 év múlva már az automatikus vonalkód-leolvasók annyira elterjedtek lesznek, hogy pénztárosokra sem lesz szükség:

 


A magyarok a hazait keresik

A Kirakat.hu és az Ipsos legújabb Tudatos Vásárlói Indexe szerint 2009 első felében tovább erősödött a vásárlói tudatosságunk, ami azzal magyarázható, hogy a begyűrűzött válság hatására már jobban odafigyelünk az árakra, körültekintőbben és gyakrabban tájékozódunk a vásárlásaink előtt, és egyre inkább olyasmire költünk, amit előre elterveztünk. A legnagyobb előrelépés a 2008-as Index-hez képest, hogy 8 százalékkal, 60 százalékra nőtt a magyar termékek iránt kifejezett lojalitásmutató ("Ha módomban áll, inkább magyar terméket vásárolok"). Komoly pozitív eltérést mutat a "Ha elégedetlen vagyok a minőségével, visszaküldetem a pincérrel az ételt" állítás, amely főképp a magasabb státuszúakra jellemző, viszont a kérdést hagyományosan magas válaszmegtagadás jellemzi.

Az új kutatás eredményei szerint megnőtt azon internetezők tábora, akik tudatosan használják a világhálót vásárlási döntéseik során. Így például míg 2008-ban az internetre látogatók 53 százaléka igyekezett termékeket, szolgáltatásokat megismerni a világhálón levő cikkek, tesztek, leírások böngészésével, addig ez az arány 2009-ben megugrott 80 százalékra.

Címkék: