Júliustól emelkedik a gáz ára

Magyar Nemzet2009. június 2. 09:32

Július elsejétől az áfa emelkedésével párhuzamosan a gáz fogyasztói ára is növekszik, annak ellenére, hogy földgáz világpiaci ára a felére esett vissza egy év alatt.

Igaz, ugyanezen időszak alatt a dollár árfolyama 30 százalékkal erősödött a forinttal szemben. Az áfaemelés a jelenlegi viszonyok közepette 4 százalékkal dobja meg a számlát. A világpiaci folyamatoknak megfelelő árcsökkentés leghamarabb ősszel jöhet, ám a pontos időpont és mérték ismeretlen.

Nem csak azért, mert a forint árfolyamával addig még bármi történhet, hanem azért is, mert a gázszolgáltató és az ármegállapítás jogával rendelkező magyar állam között vita van. A hazai kereskedelem és -tárolás nagy részét magáénak mondható E.On ugyanis tárgyalásokba bocsátkozott a kormánnyal a fogyasztók által felhalmozott tartozás mértékének megállapításáról és a visszafizetés módjáról. Az E.On tárgyalási alapként 170 milliárd forint tartozást rögzített, ebből legalább 60 milliárd forint visszafizetéséhez ragaszkodik a cég. Amennyiben ez nem történik meg, a vállalat akár ki is vonulhat a hazai piacról: a vevő az orosz Gazprom lehet.

Címkék:
gazprom,