Öt év alatt 24 milliárdos bevételt hoztak a melegek az államnak

Pénzcentrum2009. május 18. 12:02

Felmérések szerint 2004 óta 111 millió dollárt, azaz több mint 23,7 milliárd forint bevételt hoztak az USA Massachusetts államának a melegházasságok.


A 2004 óta megköttetett mintegy 12 ezer, egynemű párok közötti házasság komoly bevételhez juttatta Massachusetts államot. A legkisebb amerikai államok közé tartozó Massachusetts-nek 111 millió dolláros, azaz mintegy 23,7 milliárd forintot hozott a konyhára az, hogy engedélyezték a homoszexuálisok közötti házasságkötéseket.

A Kaliforniai Egyetem tanulmánya szerint egy átlagos homoszexuális esküvőre 7400 dollárt (1,6 millió forint) költenek, de minden tizedik pár 20 ezer dollárnál (4,2 millió forint) is többet költ a lagzira.

Más felmérések szerint a fiatal, magasan iskolázott homoszexuálisok 2,5- szer gyakrabban utaznak az államba, mint 2004-et megelőzően.

Szakértők szerint a melegházasságok komoly hatással vannak a gazdaság több ágazatára, legfőképp az idegenforgalomra és a vendéglátásra, és fontos szerepet játszanak sok vállalkozás túlélésében. Massachusetts-ben idén májusban van az ötödik évfordulója az első hivatalos, államilag elismert melegházasságnak.

Címkék:
homoszexuális,