Már a medencében is mobilozhatsz. Sőt, a töltőt is elfelejtheted!

Pénzcentrum2009. április 21. 13:30

A Sharp egy japán mobilgyártó céggel, az AU KDDI-vel közösen egy "zöld telefon" kidolgozásán fáradozik. Ha piacra kerül, többé nem lesz gondunk az otthonfelejtett mobiltöltővel, hiszen akár medencében lubickolva, a napon is feltölthetjük majd telefonunkat.

A vízálló, napelemmel működő mobilkészülék a Sharp első próbálkozása a "Zöld Út Projektjén" belül, mellyel a cég a környezetvédelem érdekében idén nyáron kíván piacra lépni Japánban.

A Sharp szerint ez lesz a világon az első olyan készülék, amely valóban vízálló, azonban nem ez az első napelemmel működő telefon. Az LG ugyanis már tavaly februárban piacra dobta alacsony árkategóriás, napelemes készülékét, de Samsung is kiadta Blue Earth névre keresztelt, érintőképernyős modelljét már korábban.

A Sharp-KDDI készüléken a napelem egy lehajtható flip alatt található, amelyet nagyjából 10 percig kell napra tenni, hogy körülbelül 1 percnyi beszélgetésre, illetve néhány órás készenléti időre elegendő energiát gyűjtsön.

További információkat nem közöltek a cégek a készülékről, mindössze annyit, hogy idén júniusban kapható majd a Japán piacon először.

Címkék: