Ki kapta idén az Energiafogyasztók Díját?

Pénzcentrum2009. április 21. 15:30

A Magyar Energia Hivatal által koordinált 2008. évi fogyasztói elégedettségi vizsgálat eredményei alapján az elosztóhálózati engedélyesek közül 2008-ban az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. ügyfelei bizonyultak a legelégedettebbnek.

Ezért a Magyar Energiafogyasztók Szövetsége az elosztóhálózati kategóriában idén az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-nek ítélte az Energiafogyasztók Díját.

A díj átvételekor Rubint Dezső, az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. igazgatósági elnöke elmondta: "Társaságunk nagyon büszke erre a díjra, hiszen ez az elismerés maguktól a fogyasztóktól származik. Külön öröm számunkra, hogy szinte minden vizsgált kategóriában jobb eredményeket tudtunk felmutatni, mint az elmúlt években. Továbbra is törekszünk ügyfeleink érdekében javítani működésünket, hogy az Energiafogyasztók Díjában kifejezett elégedettség tartós legyen".

A Magyar Energia Hivatal immár tizenharmadik alkalommal vizsgálta, hogy a fogyasztók mennyire elégedettek a saját villamosenergia-elosztójuk és egyetemes szolgáltatójuk tevékenységével. Az engedélyes társaságok bevonásával 2008-ban 7600 lakossági és 2600 nem lakossági fogyasztó szubjektív véleményét kérdezték meg a kérdezőbiztosok az elosztással és a szolgáltatással való elégedettségükről.

Az elosztói tevékenységgel kapcsolatos véleményeket két fő területen mutatta be a vizsgálat. A szolgáltatásminőség (ezen belül pl. a szolgáltatás szünetmentessége, a feszültségingadozások fogyasztói érzékelése és minősítése, az üzemzavar-elhárítás), illetőleg a kapcsolattartás (ezen belül pl. a műszaki jellegű ügyintézés) került a vizsgálat középpontjába.

Címkék: