Óriási bankjegyhamisítás: 32 embert kaptak el!

Pénzcentrum2009. április 16. 12:00

A lengyel rendőrségnek sikerült kézre kerítenie az t a bűnszövetkezetet, amely Európa szerte több tízezer eurónyi hamis bankjegyet terített szét, nevezetesen Franciaországban, Németországban, Hollandiában és Spanyolországban.

A hamis ötvenes, illetve százas címletű bankjegyek azóta persze az EU mind a 27 országában előfordulhatnak. A 32 gyanúsítottat a lengyel rendőrség, ez Europollal szövetségben egy évnyi nyomozás után kapta el.

A csapat fejének tartott 29 éves Radoslaw B. lengyel állampolgár, azonban Olaszországban is rendelkezik bejelentett lakcímmel. A gyanúsítottak többsége egyébként lengyel állampolgár, de egy román nő is az elfogottak között található - írja az EUbusiness.

A legtöbbjük már elismerte bűnösségét, amelyért akár 10 évnyi börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk. 25-öt az elkövetőkből kedden, saját otthonukban kaptak el egy rajtaütés során, amely 300 rendőr bevonásával történt. Ketten saját magukat adták fel ezek után a rendőrségen, ötöt pedig már korábban rendőrkézre kerítettek.

A csapat nagy része huszonéves fiatal, akik külföldi útjaik során terítették a hamis bankjegyeket, illetve vették át a banda többi tagjától, amiből aztán boltokban vásároltak, és a visszajáró eredeti bankjegyeket a banda vezetőinek visszaadták, fizetség ellenében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A rendőrség a hamis bankjegyek előállítási helyszínét egyelőre nem derítette fel, abban azonban már szinte biztosak, hogy ez Lengyelországon kívül található.

Címkék: