Lemosott mindenkit a Facebook

Pénzcentrum2009. március 31. 18:00

Töretlenül nő a Facebook népszerűsége, már önmagában is több látogatót vonz, mint legnagyobb riválisai. Egyes számítások szerint napi egymillió új tag regisztrálja magát az oldalon.

A Facebook lassan minden korábbi csúcsot megdönt, amit csak egy közösségi site megdönthet. A legfrissebb felmérések szerint az oldal napi egymillió új tagot regisztrál, a nézettsége pedig idén januárban elérte a 276 millió egyéni látogatót. Ez a Myspace 124 milliójával szemben 123 százalékos különbséget jelent.

Pedig egy évvel ezelőtt még fej-fej mellett haladt a két oldal, ám a Facebook az egyedi fejlesztői platformjának köszönhetően messzire húzott. A felhasználók által is könnyedén készíthető kisalkalmazások ezrei ugyanis tömegével vonzzák a látogatókat, bár saját tapasztalatunk is azt mondatja velünk, hogy van, akiknek már elegük van az alkalmazások miatt az oldalon végigfutó hihetetlen mennyiségű értesítőtől.

A Facebook egyedi látogatóinak száma egyedül januárban 17 százalékkal nőtt, szemben a Myspace 2 százalékos csökkenésével. Ennek ellenére egyik cég sem képes komoly összegeket generálni cégszinten a népszerűségéből. Bár a két oldal összesen 115 milliárd oldalletöltést produkál havonta, ami oldalanként három reklámmal számolva 345 milliárd reklámmegjelenést jelentene, a recesszióban visszafogott reklámköltségeknek köszönhetően eddig nem sikerült robbanásszerű bevételi növekedést elérni egyik oldalnak sem.

Címkék: