Zöldesít az OBI

Pénzcentrum2009. március 9. 12:15

Az OBI áruházlánc lett a 2009. évi események kiemelt támogatója a két éve indult Vegyél Vissza! klímavédelmi Programban. A non-profit szervezet és az áruházlánc stratégiai együttműködésének célja, hogy felhívja a figyelmet a háztartáson belüli fogyasztás, a tudatosabb energiafelhasználás lehetőségeire, az ésszerű erőforrás-használat eszközeire és az oktatás jelentőségére.

Az együttműködés egyik érdekessége, hogy a partnerek külön figyelmet fordítanak a szponzor vállalaton belüli "zöldítésére", például az áruházi papírfelhasználások csökkentésére és a belső események ökotudatosságára. Az együttműködés keretében a Vegyél vissza! program megjelenik majd az OBI saját rendezvényein, lehetőség szerint eljut azokba a vidéki városokba is, ahol az áruházlánc képviselteti magát.

"Mint az otthonfejlesztési áruházak képviselői, kiemelten fontosnak tartjuk, hogy hangot adjunk annak az elköteleződésünknek, amit a klíma és környezetvédelem kapcsán már az elmúlt 10 évben is megtettünk: igenis felelősségünk van abban, hogy információval segítsük a fogyasztók döntését a klímatudatosabb termékek választásában!"- emelte ki Reiter László, az OBI ügyvezető igazgatója. "Ezért döntöttünk a Vegyél Vissza! program támogatása mellett, akikkel közösen igyekszünk minél több energiatudatos intézkedést bevezetni az áruházainkban."

A vállalat már 2008-ban megjelent a Vegyél Vissza! által is fémjelzett Fenntarthatósági Napon, ahol az energiatudatos termékeken kívül számos más takarékossági tippel is megismertette az érdeklődőket. A 2009-es együttműködés sarokpontjai között a Vegyél vissza! online Klímaakciójának támogatása, valamint a gyermekek számára megrendezendő környezettudatos előadások is szerepelnek.

"A Vegyél Vissza! meglévő támogatói, a Vertis Zrt., a Ringier Kiadó és a Magyar Telekom mellé nem volt könnyű olyan támogatót találni, aki szakmailag megfelel a program szigorú szakértői testületének és valóban elkötelezett híve a környezetvédelemnek, így megörültünk, amikor az OBI személyében olyan vállalat tette le mellettünk a voksát, amely már évek óta aktívan részt vesz a környezetvédelmet támogató programokban és maga is ezen elvek alapján működik."- tette hozzá Méth Barbara, a program vezetője.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Vegyél Vissza! Klímaváltozás elleni program (www.vegyelvissza.hu) 2008 márciusában jött létre a Magyar Telekom Nyrt., a Ringier Kiadó Kft., a Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Tanácsadó Zrt. valamint az Amrop Hever összefogásának köszönhetően. A program célja, hogy megszólítsa a most felnövekvő generációt, a jövő döntéshozóit: a klímaváltozás létező probléma és közösen kell tenni ellene, a változás pedig a szemléletmód-váltásnál kezdődik. Ezt kívánja a Vegyél Vissza! program iskolai filmvetítéseivel, akcióival ösztönözni.

Munkájukhoz olyan vállalatok, társadalmi szervezetek, állami szervek együttműködését és támogatását tartják fontosnak, akik maguk is komolyan tenni szeretnének a klímavédelem érdekében. A Non-profit Kft-ként működő szervezet célja, hogy Magyarországon a Vegyél Vissza! kezdeményezése egyfajta hálózattá alakuljon, szakmai mondanivalóját és eszközrendszerét a klímavédelmi és/vagy fogyasztóvédelmi, fogyasztáscsökkentési tevékenység területén elismert társadalmi szervezetekkel közösen alkossa meg.

Címkék: