Aki rosszindulatú, hamar meghízik!

Pénzcentrum2009. március 2. 18:00

Tisztában vagyunk vele, hogy ez a cím még parafrázisnak is nagyon gyenge, de francia kutatók két évtizedes (!) vizsgálat után erre a megállapításra jutottak.

Minél ellenségesebb valaki a környezetével, annál inkább indul hízásnak az évek folyamán - derítette ki Dr. Hermann Nabi kollégáival egy húsz évig tartó angol vizsgálat eredményei alapján. Az ellenségesség és rosszindulatúság méréséhez egy pszichológiai vizsgálatnak vetettek alá 6 484 férfi és női alanyt a kísérlet kezdetén, majd a következő 20 év folyamán négyszer mérték meg az alanyok testtömegindexét, mely a magasság és a testsúly viszonylatában határozza meg, hogy az illető testsúlya normális, túl kevés, vagy épp túl sok.

A felmérés tanulsága szerint az ellenséges, rosszindulatú emberek testsúlya eleve magas volt a tanulmány kezdetén. Érdekes azonban, hogy míg a nők esetében az elhízás és a rosszindulatúság mértéke folyamatosan nőtt az évek folyamán, addig a férfiaknál a súlyfelesleg aránya folyamatosan nőtt.

Az ellenséges magatartás sokféleképpen befolyásolhatja a testtömegeindexet - véli Nabi és csapata az American Journal of Epidemiologyban megjelent cikkben. Az ilyen típusú emberek például kevésbé hajlandóak követni az egészséges életmódra és edzésekre vonatkozó tanácsokat és a depresszió is sokkal gyakrabban kopogtat az ajtajukon.

Korábbi kutatások már bebizonyították, hogy nem jó dolog rosszindulatúnak lenni. Nem csak azért, mert egy idő után a kutyánk sem áll szóba velünk, de sokkal gyakrabban fordulhat elő szív- és érrendszeri megbetegedés vagy magas vérnyomás az ilyen embereknél, így aztán az általános halálozási kockázatuk is magasabb, mint a jobban szocializált embertársaiké.

Címkék: