Óriási bajban sokak kedvenc fagyimárkája: a Magnum tehetett végleg keresztbe neki

Pénzcentrum2025. december 21. 13:27

A Ben & Jerry's új vállalatirányítási szabályokat vezetett be, amelyek kilencéves időkorlátot szabnak az igazgatótanácsi tagságra, így három tag – köztük az elnök, Anuradha Mittal – elveszíti pozícióját - írta meg a BBC.

A döntés értelmében Anuradha Mittal, az igazgatótanács elnöke is távozni kényszerül, jóllehet korábban egyértelművé tette, hogy nem szándékozik nyomás hatására lemondani. A lépést Ben Cohen, a cég egyik alapítója élesen bírálta: szerinte ez nem más, mint "nyílt hatalomátvétel", amelynek célja az igazgatótanács jogi hatáskörének és függetlenségének felszámolása. Cohen méltatta a most távozó tagok munkáját, kiemelve, hogy éveken át bátran hoztak nehéz döntéseket a vállalat társadalmi küldetésének védelmében.

A Ben & Jerry's közleménye szerint a változtatások a márka történelmi társadalmi küldetésének megőrzését és integritásának védelmét szolgálják.

A vermonti székhelyű céget jelenleg a Magnum Ice Cream Company birtokolja, miután a múlt héten leválasztották a Unilevertől. A Magnum szóvivője közölte, hogy erősíteni kívánják a Ben & Jerry's "pártoktól független, értékalapú" pozícióját, Cohen azonban úgy véli, a Magnumnál maradás tönkretenné a márkát.

A Ben & Jerry's-t 2000-ben vásárolta fel a Unilever, és a megállapodás értelmében a márka megtarthatta független igazgatótanácsát, valamint a társadalmi küldetésével kapcsolatos döntések jogát. Azóta azonban egyre mélyülő konfliktusok alakultak ki, elég csak arra gondolni, hogy 2021-ben a cég megtagadta termékei forgalmazását az Izrael által megszállt területeken.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A másik alapító, Jerry Greenfield szeptemberben, csaknem fél évszázad után távozott a vállalattól. Nyílt levelében azt írta, a Ben & Jerry's elveszítette függetlenségét, miután a Unilever leállította társadalmi aktivizmusát.

Címkék:
vásárlás, vállalkozás, cég, élelmiszer, márka, fagylalt, vállalat, édességek,