Pénzcentrum • 2025. június 6. 11:03
Gyorsvasút épülhet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a belváros között koncessziós formában, mintegy 400 milliárd forintos beruházással. A Nyugati pályaudvart a repülőtérrel összekötő vonal a meglévő vasúti hálózatba illeszkedne, és várhatóan kínai partnerrel valósulna meg - tudósított a Telex.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden jelentette be a repülőtéri gyorsvasút tervét, amely a Nyugati pályaudvart kötné össze a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel. A beruházás értéke várhatóan 1 milliárd euró (több mint 400 milliárd forint) lesz, és koncessziós formában valósulna meg, vagyis nem állami költségvetésből finanszíroznák, hanem a beruházónak kell forrást találnia és vállalnia az üzemeltetést is, akár több évtizeden keresztül.
A miniszter szerint logikus lenne, ha a beruházáshoz egy kínai partnerrel állapodnának meg, bár konkrét megegyezés még nem született. A reptéri vasútállomás pontos helye sem tisztázott, de Nagy Márton szerint helytakarékossági szempontból logikus lenne, ha a föld alatt, a repülőtér épületében lenne elérhető.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán megerősítette, hogy a beruházást nem állami forrásokból finanszíroznák. Az előkészítési szakasz egy-másfél évet vehet igénybe, ezt követően indulhat el a kivitelezés. A koncessziós pályázatot várhatóan fél éven belül írják ki.
A repülőtér kötött pályás kapcsolata régóta napirenden van, először a hetvenes években merült fel a ferihegyi gyorsvasút ötlete. Az elmúlt ötven évben közel tíz alkalommal került napirendre a beruházás, komolyabban azonban 2016 óta foglalkoznak a kérdéssel a különböző minisztériumok.
A most körvonalazódó terv szerint új nyomvonal csak Kőbánya-Kispest és a reptér között épülne. A reptéri járat a 100a vonalra csatlakozna rá, így az ország különböző részeiről elérhető lesz a reptér, de nem közvetlenül, mivel nem lesz teljesen beépítve a vasúti hálózatba. A Nyugati Pályaudvarról Zugló, Kőbánya alsó és Kőbánya-Kispest érintésével mennének a vonatok a reptérre.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Korábban egy átfogóbb, integrált modellben gondolkodtak, amely lehetővé tette volna, hogy az ország keleti részéből is átszállás nélkül el lehessen jutni a repülőtérre. Ennek a projektnek a költségét nagyjából egy évtizede 150-200 milliárd forintra becsülték.
A kínai vasútépítésben a Budapest-Belgrád vonal kapcsán már van tapasztalata a kormánynak. Ez a projekt 800 milliárd forintba kerül a magyar szakaszon, és túlnyomórészt kínai hitelből valósul meg, amelynek feltételeit titkosították.