Kőkemény NAV-razzia indul Magyarországon: itt állnak lesben az ellenőrök 2024-ben

Pénzcentrum2024. január 21. 11:01

Januárban az eddigi bejelentések alapján többek között autószerelők, pizzériák, mézárusok, ételkiszállítók kerülhetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal célkeresztjébe. A legtöbb ellenőrzést vendéglátóhelyeken tervezik. Az Adótraffipax oldal alapján az is tudható, hogy pontosan hol és mikor várhatók ellenőrzések. Mutatjuk, hogy hol bukkanhatnak fel jó eséllyel az ellenőrök 2024 elején.

A NAV baranyai munkatársai január 22. és 28. között kedden Pécsett, a Jókai utcai üzleteket, szerdán Siklóson az autószerelőket, csütörtökön pedig szintén Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky utcai boltokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is. A vármegye ipari parkjaiban és nagykereskedelmi bázisain a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2024. január 22. és 25. között a vendéglátóhelyeken vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint a jövedéki szabályok betartását.

A NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2024. január 22-én a vármegyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

A NAV Heves Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2024. januárban a mézárusoknál és a szoláriumot üzemeltető vállalkozásoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát és a foglalkoztatás szabályszerűségét a vármegyében.

A NAV Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága 2024. január 22. és 26. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • január 22. (hétfő)                        Szécsényi járás,
  • január 23. (kedd)                        Rétsági járás,
  • január 24. (szerda)                      Pásztói járás,
  • január 25. (csütörtök)                  Balassagyarmati járás,
  • január 26. (péntek)                      Salgótarjáni járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a pizzériákban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát. Fentieken túl az adóellenőrök a hét valamennyi napján a vármegye egyéb területein is végezhetnek vizsgálatokat.

A NAV Somogy Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága a 4-5. héten az alábbiakat ellenőrzi:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • év végi leltárak meglétét,
  • a nyugta- és számlaadást,
  • a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását,
  • a kezelőszemélyzet nélküli berendezéseket (automataberendezéseket),
  • a jövedéki termékek értékesítését, valamint
  • a forgalmazott áruk eredetét és
  • a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét.

A vizsgálatok a vármegye teljes területét érintik.

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai január 22. és február 4. között az ételkiszállítóknál vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a szabályos foglalkoztatást, az online pénztárgépek használatát. Ezen felül továbbra is ellenőrzik a vendéglátóhelyeken a jövedéki szabályok betartását, az automaták üzemeltetését, valamint az építőipari vállalkozásoknál a szabályos foglalkoztatást. A revizorok a hét valamennyi napján, a vármegye bármely településén ellenőrizhetnek.

A NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2024. január 22. és 26. között a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • 2024.01.22. Szekszárd
  • 2024.01.23. Nagydorog
  • 2024.01.24. Ozora
  • 2024.01.25. Bonyhád
  • 2024.01.26. Paks

A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.

A NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2024. január 22. és május 1. között azokat az adózókat vizsgálják, ahol az elmúlt három évben nem volt helyszíni ellenőrzés. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint a pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Címkék:
ellenőrzés, vállalkozás, cég, NAV, számla, adóellenőrzés, adó, online, adóellenőr, január, vállalkozó, pizzéria, vendéglátóhelyek,